Berlusconi miniszterelnök-jelölt lesz

Róma |

<p>Hónapokig tartó bizonytalanságnak véget vetve Silvio Berlusconi szombaton hivatalosan bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván a parlamenti választásokon.</p>

"A ringbe lépek, hogy győzzek" - jelentette ki újságíróknak a 76 éves politikus az AC Milan futballklub edzőpályáján. Hozzátette, hogy "felelősségtudatból" döntött így, Olaszország javát szem előtt tartva. 

    Berlusconi saját pártjának, a Szabadság Népének (PdL) erős ellenállása dacára jelentette be, hogy kész vállalni a miniszterelnök-jelöltséget a választási kampányban. Indoklása szerint hívei ostromolják, hogy ismét induljon a választásokon. A valaha erős jobbközép párt a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint 14-16 százalékra esett vissza, és ezzel a harmadik helyen áll a pártok rangsorában.     Berlusconi két nappal azután jelentette be visszatérését, hogy pártja megvonta bizalmát a Mario Monti vezette szakértői kormánytól, bizonytalanná téve ezzel a kormány munkájának folytatását. Ugyanakkor közölte, hogy a PdL megszavazza a Monti-kormány által javasolt törvényeket, ideértve a jövő évi költségvetést. Jelezte azt is, elfogadhatónak tartja a parlamenti választások március 10-i dátumát, ami azért szintén azt vetíti előre, hogy nem áll küszöbön a Monti-kormány összeomlása.     Berlusconi eddig háromszor töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Több mint egy éve, 2011 novemberében mondott le, amikor Olaszország egy görög-mintájú adósságválság peremére jutott, ő maga pedig szexbotrányba keveredett.      Bár az euróövezet harmadik legnagyobb gazdasága továbbra is küzd a gazdasági válsággal, Mario Monti és az általa vezetett szakértői kormány megnyugtatta a pénzpiacokat, és német és olasz államkötvények hozama közötti különbség egy év alatt a felére csökkent. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?