Berlinbe érkezett Barack Obama

Berlin |

<p>Angela Merkel német kancellárral kezdett tárgyalásokat csütörtökön délelőtt Berlinben Barack Obama. Az amerikai Demokrata Párt leendő elnökjelöltje 24 órás látogatásra érkezett a német fővárosba, egyben európai - bemutatkozó - körútjának első állomására. Berlinből Obama Párizsba, majd Londonba utazik.</p>

Közvetlenül a hivatalos megbeszélések előtt a német kancellár megerősítette, hogy amerikai vendégével elsősorban a transzatlanti kapcsolatokról, a NATO-n belüli együttműködésről, valamint a környezetvédelem kérdéseiről kíván tárgyalni.
Berlini tartózkodása során Obama találkozik Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel, majd este - nagy érdeklődéssel várt - beszédet mond a Berlin központjában lévő Győzelmi oszlop előtt. A rendezvényre több százezer berlinit várnak. A német fővárosban a legmagasabb fokú biztonsági készültséget léptették érvénybe. Berlin központjában mintegy 1000 rendőr ügyel a biztonságra.
A Németországban rendkívül népszerű Obama érkezésével egy időben Karsten Voigt, a német-amerikai kapcsolatok kormányzati koordinátora óvott a demokratapárti jelölt esetleges elnökségével kapcsolatos túlzott várakozásoktól. A kormány képviselője hangsúlyozta: egyáltalán nem számol azzal, hogy Barack Obama Európa számára általánosságban egyszerűbb partner lesz. Egyedül környezetvédelmi kérdésekben közeledhetnek az álláspontok, a külpolitika, valamint a gazdasági kapcsolatok frontján Obama változatlanul mindenekelőtt az amerikai érdekeket fogja képviselni, s az európai szövetségeseket nagyobb szerepvállalásra sarkallja majd - hangoztatta Karsten Voigt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?