"Bergoglio-style" - az új egyházfő új stílust hozott

Róma |

<p>A megválasztása óta eltelt öt nap elég volt arra, hogy a sajtó és a hívők is felfigyeljenek Ferenc pápa egyedi stílusára, amelyet az olasz lapok már el is kereszteltek &quot;Bergoglio-style&quot;-nak.</p>

Már az első perctől kezdve újat mutatott. Amikor megválasztása után megjelent a Szent Péter-bazilika loggiáján, egyszerű fehér reverendát viselt, és "buona serát" (jó estét) kívánt az őt éltető tömegnek - hangsúlyozták az "új pápai stílust" elemző olasz lapok.  

    Sajtóértesülések szerint az alig egy órával korábban a Sixtus-kápolnában pápává választott Bergoglio bíborost a loggiáig kísérő szertartásmesterek hiába győzködték, hogy aranykeresztet vegyen a nyakába, ragaszkodott ahhoz a vaskereszthez, amelyet püspökké szentelése óta visel. A pápa egyedül abban hallgatott rájuk, hogy ne térdeljen le a loggián, mivel a Szent Péter téren lévő tömeg akkor nem látja. Így állva maradt, és fejét lehajtva imádkozott.      Pápasága másnapjának reggelén elhagyta a Vatikánt, és szűk kísérettel, a pápának fenntartott gépkocsi helyett a vatikáni csendőrség egyik autóján ment a római Santa Maria Maggiore-templomba imádkozni. Ott arra kérte a biztonságiakat, hagyják nyitva a templom ajtaját, hogy a hívők szabadon beléphessenek.     Ezt követően elment abba a római egyházi vendégházba is, ahol a konklávéig lakott, és személyesen fizette ki a számlát. Személyi titkára nincsen.     Ferenc pápa használt fekete fűzős cipőt visel II. János Pál és XVI. Benedek piros pápai lábbelije helyett. Legszívesebben testőr nélkül és gyalog közlekedik.  Szombaton - a sajtó munkatársaival tartott találkozó után - gyalogosan sétált vissza az audienciateremből a Szent Márta-házba. Vasárnap kisétált a vatikáni Szent Anna-kapun a római utcára, hogy az ott összegyűlt tömeget üdvözölje. Elárulta, hogy legszívesebben kerékpárral és metróval közlekedne, de tudja, hogy pápaként ezt már nem teheti.       Ahogyan a sajtóban megjelent fotó bizonyította, a konklávéról is a többi bíborossal együtt busszal tért vissza a Szent Márta-házba. Azóta is ott lakik, annak menzáján étkezik annál az asztalnál, ahol éppen helyet talál.       "Új pápa, új stílus. Még nekünk is hozzá kell szoknunk" - mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, megjegyezve, hogy az egyházfő a vatikáni biztonsági szolgálatnak és az újságíróknak is "sok munkát fog adni".      "Sokat dolgoztatok, ugye?" - kérdezte a sajtó képviselőitől Ferenc pápa, aki hagyta, hogy az őt személyesen üdvözlő újságírók hozzáérjenek, átöleljék, megcsókolják.            Az általa testvéreknek és nem uraknak nevezett bíborosok is hasonló közvetlenséggel köszöntötték, amikor pénteken a Kelemen-teremben fogadta őket. "Ez a pápa nevet, gesztikulál, improvizál, előre megírt beszédek helyett anekdotákat mond, és személyes tapasztalatairól beszél. Nem titkolja, hogy fociszurkoló, szereti a tangót, és mennyasszonya is volt. Felhívta telefonon barátait, a megválasztásához gratuláló argentin fogorvosát is visszahívta, még a konklávén történtekről is nyíltan beszélt" - írták az újságok.     "Mikor láttunk korábban pápát, aki okét mutat a hüvelykujjával?" - kérdezte a La Repubblica. A Corriere della Sera azt emelte ki, hogy a tudósítókat megáldva Ferenc pápa - elődeivel ellentétben - nem vetett a keresztet. Ezzel hangsúlyozta, hogy tudja, nem mindegyikük tartozik a katolikus egyházhoz, és az újságírók között vannak nem hívők is.       Az újságok "Bergoglio style"-ról beszélnek. Beppe Grillo, az olasz 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője "low cost" (fapados) pápának nevezte Ferencet.     A Vatikánba akkreditált és XVI. Benedek előre kiosztott beszédeihez szokott újságírók elismerték: Ferenc pápa egyelőre egy lépéssel előttük jár, folyamatos meglepetéssel szolgál. "Még az is elképzelhető, hogy nem fog a pápai lakosztályban lakni" - mondták. A római utcákon a pápával találkozó olaszok szerint "megnyilvánulásaiban a jó plébánosnak tartott XXIII. János pápára emlékeztet, de nála modernebb benyomást kelt".     Az egyházfő hétfőn Cristina Fernández Kirchner argentin elnököt nem az apostoli palotában, hanem a Szent Márta-házban fogadja, ahol a vendég a pápával és a többi bíborossal együtt a vatikáni szálláshely menzáján ebédelhet.     Keddi beiktatási szentmiséjén Ferenc pápa ministránsai - az eddigi szokással ellentétben - nem a római szemináriumok paphallgatói lesznek, hanem egy itáliai ferences zarándokhely papjai.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?