Benyújtotta lemondását egy izraeli miniszter

Jeruzsálem |

<p>Amír Perec környezetvédelmi miniszter vasárnap benyújtotta lemondását, tiltakozásul a kormány politikája ellen - közölte az izraeli közszolgálati rádió.</p>

Perec szombat este a kettes tévécsatornán kijelentette, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy olyan pontra ért el, amely után ő már nem képes tovább szolgálni kormánya minisztereként. Perec a centrista Tnua (Mozgalom) nevű koalíciós párt képviseletében nyerte el miniszteri tárcáját, s lemondási szándékát elsőként a párt elnöknőjével, Cipi Livnivel közölte.

Livni elfogadta döntését. A kneszet vasárnap szavaz első alkalommal a jövő évi költségvetés ügyében, és a visszavonuló miniszter közölte a tévé riportereivel, hogy a kormány javaslatait társadalomellenesnek tartja és ezért nem hajlandó megszavazni őket.

Amír Perec azt is kijelentette, hogy Netanjahu bizonyos ügyekben, például a jeruzsálemi zavargások kérdésében nem a megoldást jelenti, hanem magát a bajt. Az interjú után a kormányfőhöz közelálló politikusok úgy vélték, hogy Netanjahu meneszti Perecet, de ő ezt megelőzve maga adta be lemondását.

Amír Perec a kormány vasárnapi ülésén is élesen támadta a miniszterelnököt. „Az utóbbi hónapokban földrengésszerű változások mentek végbe, és a miniszterelnök ahelyett, hogy kormányozna és megoldásokat találna, a bűnbakokat keresi” - jelentette ki.

A Ynet, a Jediót Aharonót című újság honlapja szerint Amír Perec nincs egyedül lesújtó véleményével, s a Tnua párt több vezető politikusa szerint el kellene hagyniuk a jobbközép koalíciót. Szakértők ezért egyre valószínűbbnek tartják a jobbközép koalíció felbomlását, s az idő előtti választások kiírását, esetleg már jövőre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?