Barroso: törvénybe kell iktatni a bankárok személyes felelősségét

Párizs |

<p>Törvénybe kell iktatni a bankoknál a személyes felelősséget az Európai Bizottság elnöke szerint.</p>

Jose Manuel Barroso a Le Parisien című francia lap vasárnapi számában kifejtette, hogy a pénzügyi szektorban dolgozókra is bűnvádi eljárás várna, ha csalárd módon járnak el.
"A héten csütörtökön javaslatot fogok előterjeszteni arra, hogy az európai törvényekbe kerüljön bele a bankárok személyes felelőssége" - mondta Barroso az interjúban. Ez arra kötelezné a tagországokat, hogy iktassák be saját nemzeti törvénykezésükbe ezt a kitételt, amennyiben még szerepel benne.
"Az utóbbi időben olyan helytelen módszereket tapasztalhattunk a pénzpiacokon, amelyek egyike-másika kiválthatta a jelenlegi válságot. Ezeket most szabályozni fogjuk" - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke. Barroso szerint azok, akik megsértik a szabályokat, büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak.
Legutóbb a svájci UBS nagybanknál okozott több mint kétmilliárd dolláros kárt egy munkatárs azzal, hogy úgynevezett felhatalmazás nélküli kereskedési ügyleteket kötött a saját szakállára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?