Oroszország csapatainak azonnali kivonását sürgette Ukrajnából a 20 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot tömörítő G20 csoporthoz tartozó több ország külügyminisztere csütörtökön Újdelhiben, a csoport miniszteri találkozóján.
Azonnali orosz csapatkivonást sürgetett a G20 csoport több külügyminisztere az újdelhi találkozón
Antony Blinken amerikai külügyminiszter felszólította a résztvevőket: gyakoroljanak nyomást Oroszországra annak érdekében, hogy kivonja csapatait Ukrajnából. Szorgalmazta a fekete-tengeri gabonamegállapodás meghosszabbítását és kiterjesztését is, leszögezve, hogy ez az egyezmény – amely körülbelül 20 millió tonna gabona exportját teszi lehetővé – a világ legjobban rászoruló térségeiben élők számára az élelmiszerbiztonságot szolgálja.
Az értekezleten szintén részt vevő Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont azt mondta: a Nyugat a felelős a gabonaegyezmény „eltemetéséért". Kiemelte, hogy Moszkva a maga részéről betartotta az egyezményben foglaltakat, és az orosz élelmiszer- és műtrágyaexport blokkolásának feloldásáról szóló tavalyi megállapodások végrehajtását sürgette.
A külügyminiszteri egyeztetés előtt Lavrov kitért az Északi Áramlat gázvezetékekre is: „gyors és tisztességes" vizsgálatot sürgetett a robbantások ügyében, és leszögezte: a nyomozásba Moszkvát is be kell vonni.
Lavrov kijelentette, hogy Oroszország és Kína "két stabil tényező" a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, és bejelentette: Moszkva szorosabbra fűzi viszonyát Pekinggel.
A találkozó előtt Annalena Baerbock német külügyminiszter kínai kollégájával, Csin Kanggal egyeztetett. A tárca tájékoztatása szerint értésre adta, hogy „Oroszország Ukrajna elleni brutális támadása esetében a semlegesség az agresszornak kedvez". „Kínának az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) egyik állandó tagjaként ki kell állnia a világbékéért, és nem szabad támogatnia egy, a nemzetközi jogot megsértő agressziót" – szögezte le a német tárcavezető a megbeszélés után.
„Lavrov úr, hagyják abba ezt a háborút! Hagyjanak fel a nemzetközi jog megsértésével! Ne bombázzák tovább az ukrán vársokat és a civileket!"– szólította meg orosz hivatali partnerét beszédében Baerbock, aki szerint a háborúnak azonnal vége vetne, ha Oroszország kivonná csapatait.
Baerbock arra is felszólította a Kremlt, hogy térjen vissza az Új START-szerződéshez.
A megállapodásban való részvétel felfüggesztését Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán írta alá.
Újdelhiben felszólalt Catherine Colonna francia külügyminiszter is, aki azt hangoztatta, hogy a harcokat csak „igazságos és tartós" béke zárhatja le. Kijelentette, hogy a tavaly februárban indult háború „a hadviselés és az emberiesség minden szabályát áthágta".
„Ennek a háborúnak nem volt oka, hazugságokon alapul" – fogalmazott.
José Manuel Albares spanyol külügyminiszter szintén azonnali csapatkivonásra szólította fel Oroszországot, azt vetve Moszkva szemére, hogy Ukrajna elleni háborúja az utóbbi évtizedekben felépített - többpólusú - világrend elleni támadás is. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a harcok több millió ukrán életét tették tönkre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.