Az USA cáfolja Lavrov orosz külügyminisztert

Párizs |

<p>Az Egyesült Államok szerint nem született megállapodás Oroszországgal az ukrajnai válság&nbsp; rendezéséről, mint ahogy azt korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter állította orosz újságíróknak.</p>

"Nem született semmilyen megállapodás ezen az egyeztetésen és nem is lesz soha az ukrán kormány közvetlen bevonása nélkül" - mondta egy amerikai diplomáciai forrás Lavrov és amerikai kollegája, John Kerry kétoldalú megbeszélésével kapcsolatban.

    A Rosszija 24 állami hírtelevízió kamerája előtt Lavrov azt mondta, hogy megvitatták azokat a lépéseket, amelyek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Oroszország-NATO Tanács és más nemzetközi szervezetek tesznek, amelyek azonban az orosz külügyminiszter kijelentése szerint nem segítik a párbeszéd és az építő együttműködés atmoszférájának a megteremtését.    

    Lavrov szerint John Kerry elismerte, hogy meg kell teremteni a párbeszédhez szükséges légkört, és hogy "a fenyegetések és ultimátumok közepette nagyon nehéz azokkal a becsületes megállapodásokkal foglalkozni", amelyek később segítenek az ukrán népnek megszilárdítani a helyzetet.

    "Megállapodtuk abban, hogy minden ukránnak segíteni kell azoknak a megállapodások teljesítésében, amelyeket február 21-én Kijevben értek el" - hangoztatta Lavrov.

    Lavrov a nyilatkozat után azonnal a francia külügyminisztériumba sietett, ahol Laurent Fabius francia, John Kerry amerikai, Frank-Walter Steinmeier német és William Hague brit külügyminiszter, valamint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője várták őt egyeztetésre. Ott viszont továbbra sem volt hajlandó tárgyalóasztalhoz  ülni Andrij Descsica ideiglenes ukrán külügyminiszterrel, és távozott.

    Az amerikai és a brit diplomácia egész nap megpróbált nyomás gyakorolni Lavrovra, hogy közvetlenül egyeztessen ukrán kollegájával. Miután erre már délután sem volt hajlandó, Descsica először bejelentette, hogy elutazik, de aztán mégis Párizsban maradt. Az egyeztetés jelenleg is folytatódik a francia külügyminisztériumban, amelyen Andrij Descsica ideiglenes ukrán külügyminiszter is jelen van.

Lavrov nem találkozott ukrán kollegájával
Lavrov nem volt hajlandó egy tárgyalóasztalhoz ülni ukrán kollegájával Párizsban, és távozott szerda este a francia külügyminisztérium épületéből.

    Lavrov távozása után az ukrán válság megoldása érdekében folytatódtak az egyeztetések Laurent Fabius hivatalában John Kerry amerikai, Frank-Walter Steinmeier német és William Hague brit külügyminiszterrel, valamint Catherine Ashtonnal, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, akikhez csatlakozott Andrij Descsica ideiglenes ukrán külügyminiszter is.

    "Megállapodtunk abban, hogy a következő napokban folytatjuk a tárgyalásokat arról, hogyan lehet rendezni a helyzetet és megoldást találni a válságra" - mondta távozóban az orosz diplomácia vezetője nyugati kollegáival folytatott megbeszéléseiről. Hozzátette: "Hosszú tárgyalási napunk volt Ukrajnáról. Mindannyiunkat nyugtalanít, ami ott történik".

    Amikor az újságírók rákérdeztek arra, hogy találkozott-e ukrán kollegájával, Lavrov annyit mondott: "Ki az? Én nem láttam senkit".

    Az amerikai és a brit diplomácia egész nap megpróbált nyomás gyakorolni Lavrovra, hogy közvetlenül egyeztessen ukrán kollegájával. Mivel erre már délután sem volt hajlandó, Descsica először bejelentette, hogy elutazik, de aztán mégis Párizsban maradt. "Azt hiszem, hogy pozitív irányban haladunk" - mondta az ukrán politikus.

    Laurent Fabius üdvözölte, hogy az ukrán válság kirobbanása óta most először sikerült mindegyik felet összehívni. Erre a Libanont támogató nemzetközi csoport külügyminisztereinek párizsi ülésének alkalmából kerülhetett sor, ahol John Kerry amerikai külügyminiszter először találkozott orosz kollegájával azóta, hogy Oroszország ellenőrzése alá vonta a Krím félsziget egy jelentős részét.

    "Ez a tárgyalások kezdete. Még nem fejeződtek be" - hangsúlyozta Fabius.

    A francia külügyminiszter egyébként reggel azt közölte, hogy német kollegájával előkészítettek egy "megoldási tervet" is. Ez a javaslat a február 21-én Kijevben kötött megállapodáshoz tér vissza, amelyet az időközben leváltott ukrán elnök, Viktor Janukovics és az akkori ellenzék kötött meg a francia, a német és a lengyel külügyminiszter közreműködésével. A francia külügyminiszter a következő pontokat emelte ki a tervből: nemzeti egységkormány, az oroszok visszavonulása, a szélsőséges milíciák feloszlatása, a 2004-es alkotmány alkalmazása és az elnökválasztás előkészítése.

    Németország a hét eleje óta szeretné elérni, hogy megalakuljon egy nemzetközi összekötő csoport. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök keddi telefonbeszélgetésük alkalmával megegyezett abban, hogy a válságból vezető kiút az lenne, ha Oroszország visszavonná katonai erőit a bázisokra és az orosz kisebbség jogait nemzetközi és emberi jogi megfigyelők szavatolnák, valamint közvetlen párbeszéd kezdődne Oroszország és Ukrajna között.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?