Az UNRWA érintett dolgozóinak megbüntetését ígérte az ENSZ-főtitkár

UNRWA

Minden, terrorista cselekményekben érintett ENSZ-dolgozó szigorú büntetését ígérte vasárnap a világszervezet főtitkára, miután izraeli vizsgálatok szerint az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének (UNRWA) tizenkét munkatársa részt vett a Hamász terrorszervezet izraeli célpontok elleni október 7-i támadásában.

„Az ENSZ bármely dolgozója, aki terrorista cselekményekben érintett, felelősségrevonásra számíthat, beleértve a rendőrségi eljárást is. A világszervezet kész együttműködni az illetékes hatóságokkal” – szögezte le közleményben António Guterres, ám kiemelte azt is, hogy „nem szabad megbüntetni azt a több tízezer embert, akik az UNRWA-nak dolgoznak, sokan a segélymunkások számára elképzelhető legveszélyesebb körülmények között. Az általuk ellátott emberek sürgős szükségleteit azonnal meg kell oldani”.

Elmondta továbbá, hogy a 12 érintett közül kilencet elbocsátottak, egy életét vesztette, a másik két ember személyazonosságát pedig még mindig vizsgálják.

A segélymunkásokkal kapcsolatos hírre több ország, köztük Hollandia, Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok felfüggesztette az ügynökségnek szánt segélyeket.

„Miközben megértem az aggályokat és magam is elszörnyedtem e vádakra, nyomatékosan kérem azon államokat, melyek felfüggesztették a hozzájárulásaikat, hogy legalább biztosítsák annak lehetőségét, hogy az UNRWA folytathassa munkáját” – húzta alá mindazonáltal Guterres, emlékeztetve arra, hogy mintegy kétmillió gázai civil élete múlik a szervezet által nyújtott segítségen.

Mindeközben Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter szombat este az X közösségi oldalon közzétett felhívásában Philippe Lazzarini, az UNRWA igazgatója távozását követelte, Ejlon Lévi kormányszóvivő pedig azzal vádolta a szervezetet, hogy „a Hamászt fedezi”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?