Az UNESCO hangsúlyozta Jeruzsálem jelentőségét mindhárom monoteista világvallás számára

Párizs |

<p>Az UNESCO pénteken hangsúlyozta Jeruzsálem jelentőségét mindhárom monoteista világvallás számára az egyik UNESCO-testület előző napi vitatott határozattervezetét követően, amely Izrael szerint megkérdőjelezi a zsidóságnak a jeruzsálemi Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát.</p>

"Jeruzsálem öröksége oszthatatlan és minden közössége igényt tarthat arra, hogy világosan elismerjék történelmét és a városhoz való kapcsolatát" - mondta Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója Párizsban. Ez vonatkozik a zsidóságra, a kereszténységre és az iszlámra is - tette hozzá.

Az UNESCO Végrehajtó Tanácsa programbizottságának határozattervezetében, amelyet arab államok terjesztettek elő, az áll, hogy Izrael akadályozza a muzulmánok hozzáférését a Kelet-Jeruzsálemben található szent helyekhez; a javaslat emiatt, valamint kelet-jeruzsálemi régészeti feltárások miatt elmarasztalná Izraelt.

IZRAEL OTTHAGYJA AZ UNESCO-T

Az indítvány elsősorban azzal vívta ki az izraeli kormány haragját, hogy kizárólag arab nevükön nevezte meg az óváros szent helyeit, Izrael szerint ezzel tagadva azok zsidó történelmi hagyományait, a zsidóságnak a Templomhegyhez és a Siratófalhoz fűződő mély történelmi kapcsolatát.

Bokova kiemelte, hogy éppen ebben a városban különböző emberek különböző helyeket eltérő neveken tisztelnek. "Ezeknek a neveknek az elismerése, használata és tisztelete elsődleges" - mutatott rá az UNESCO főigazgatója.

UNESCO-beli források szerint a határozattervezet szövegéről a jövő héten a Végrehajtó Tanács plenáris ülésén fognak tanácskozni Párizsban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?