Az ukrán hadsereg tagadja, hogy elvesztette volna az ellenőrzést a Krinki falubeli hídfőállás fölött

ukrán válság k

Az ukrán hadsereg tagadta szerdán, hogy elvesztette volna az ellenőrzést a Dnyeper bal partján lévő Krinki település hídfőállása fölött, ahogy azt egy nappal korábban Moszkva állította.

„Dél-Ukrajna védelmi erői továbbra is tartják állásaikat, és jelentős veszteségeket okoznak az ellenségnek” – jelentette ki a közösségi médiában az ukrán hadsereg déli parancsnoksága.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt közölte, hogy orosz ellenőrzés alá került Krinki település a Dnyeper bal partján, Herszon megyében, ahol az ukrán hadsereg hídfőállás kiépítésével próbálkozott.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pedig azt mondta, hogy Krinki visszavétele „pontot tett” a nyáron elkezdett ukrán ellentámadás végére.

Krinki falu Oleski és Nova Kahovka között, a Dnyeperbe ömlő Krinka folyó partján fekszik, és szigetek választják el a folyó fő medrétől. A folyó bal partja orosz ellenőrzés alatt áll, de Ukrajna ezen a részen többször is megpróbált partra szállni, és Krinkinél a hídfőállást kiszélesíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?