Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint jelentősen romlott a helyzet a keleti fronton

uarus

Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.

A parancsnok szerint a negatív fejlemények elsősorban annak tudhatók be, hogy a Donyeck megyei Csasziv Jar felé előrenyomuló orosz hadsereg a március közepén tartott oroszországi elnökválasztás után jelentősen fokozta támadó hadműveleteit.

Az orosz hadsereg ukrán állásokat támad Liman, Bahmut és Pokrovszk térségében rohamcsapatokkal, páncélozott járművek támogatásával – írta Szirszkij a Telegram üzenetküldő alkalmazásban.

Szerinte ezt a meleg és száraz idő tette lehetővé, amelynek révén a nyílt területek megközelíthetővé váltak a tankok számára.

Csasziv Jar nem egészen 30 kilométerre délre fekszik Kramatorszktól, a megye ukrán kézen lévő területének legnagyobb városától, és az ukrán hadsereg számára fontos vasúti és logisztikai csomópont. Kijev szerint a város már „állandó tűz alatt van”.

Közleményében Szirszkij azt is leszögezte, hogy a „leginkább problémás” övezeteket máe megerősítették, egyebek mellett légvédelmi eszközökkel. Hozzátette, hogy ismét felmerül „az ellenség műszaki fölényének kérdése a fejlett technikát képviselő fegyverek terén.” „Nem így fogunk legyőzni egy nálunk nagyobb ellenséget” – szögezte le az ukrán parancsnok, aki szerint az ukrán katonaság kiképzését is javítani kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?