<p>Kormányválságba taszíthatja Csehországot a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) folytatódó botránysorozata, az egyre élesedő belső viszály Mirek Topolánek pártelnök, illetve Vlastimil Tlustý, volt pénzügyminiszter körüli csoportosuló szárnyak között.</p>
Az ODS botrányai kormányválsághoz vezethetnek Csehországban
Tlustý, aki éveken át az ODS csúcsvezetőségének a tagja volt, azután került konfliktusba a mai pártvezetéssel, hogy Mirek Topolánek tavaly januárban megalakított második kormányában már nem őt bízta meg a pénzügyi tárca vezetésével.
"Nem zárhatom ki, hogy a jövő évi költségvetést nem fogom támogatni. Több dologgal nem tudok egyetérteni" - jelentette ki Tlustý azt követően, hogy Topolánek az ODS szűkebb vezetésének kedd esti ülése után kijelentette: rendezni kívánja a párt sorait, s az őszi tisztújító kongresszuson csak akkor indul az elnöki posztért, ha a párt egységes lesz, s elvi politizálást fog folytatni. A média szerint ez a mindennapok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy Topolánekék szeretnének tisztogatásokat végrehajtani a pártban, s megszabadulni a belső ellenzéktől.
"Topolánek azt a pártot tervezi tisztára mosni, amelyet alapvetően saját maga sározott be" - jegyezte meg epésen a Mladá fronta Dnes című legolvasottabb cseh napilap, amely az elmúlt napokban a Nova televízióval együttműködve fellebbentette a fátylat az ODS néhány belső praktikájáról. Miután a két média ODS-es elleni játékába Tlustý is besegített, bizonyos meglepetést keltett, hogy ezek csütörtökön és pénteken terjedelmes anyagokban azt feszegették: a volt pénzügyminiszter a múltban kapcsolatban volt Frantisek Mrázek, a nem egészen két éve meggyilkolt neves cseh vállalkozóval, akinek személye Csehországban a politika, a biznisz és az alvilág kétes összefonódását jelképezi. A napilap rendőrségi lehallgatásokra hivatkozva azt állítja, hogy Mrázek és Luděk Sekyra, az ingatlankereskedéssel foglalkozó Sekyra Group tulajdonosa 2000-ben állítólag kétmillió cseh koronát fizettek ki Tlustýnak azért, hogy az besegített megszerezni nekik az IPS építőipari céget.
Tlustý jogi képviselői mindezekre reagálva bejelentették, hogy feljelentést tesznek és egymillió koronás kártérítést fognak követelni az ügyfelük lejáratására irányuló kijelentések miatt. A Nova és a Mladá fronta Dnes mellett Topolánek is érintve van. Topolánek ugyanis a Hospodářské novinyben megjelent cikkében azt állítja, hogy az 1998-2002 között érvényben lévő úgynevezett ellenzéki szerződés ODS-es politikusai kapcsolatban voltak a szervezett bűnözéssel. Konkrétan Tlustý nevét említette. Václav Klaus, aki az ellenzéki ODS elnökeként az ellenzéki szerződést Miloš Zeman szociáldemokrata kormányfővel megkötötte, eddig nem reagált erre az állításra.
A kétes ügyekkel Jaroslav Kmenta, a Mladá fronta Dnes riportere egy most készülő könyvében foglalkozik részletesen. Robert Čásenský, a lap főszerkesztője megírta: az ügyeket azért hozták most nyilvánosságra, mert Topolánek a Hospodářské novinyben közölt cikkében maga is elismerte a múltbeli kapcsolatokat az ODS és az alvilág között. Tlustý ezért úgy véli, hogy a számára kedvezőtlen kapcsolatok feszegetése nem más, mint reklám. "Ők milliókat keresnek majd a könyvön. Én milliókat fogok követelni tőlük személyen lejáratása miatt" - nyilatkozta a képviselő.
Az ODS vezetőségének többsége most Tlustý távozását követeli a parlamentből és a pártból is. Erre azonban nincsenek meg a megfelelőeszközeik. Tlustý két társa - Juraj Raninec és Jan Schwippel - azonban kiléptek az ODS frakciójából, s ezzel még labilisabá tették az amúgy is egyre gyengébb lábakon álló koalíció helyzetét. A koalícióra nagyon nehéz ősz vár - folytatni kellene a reformokat, amelyekhez azonban már nincs meg a parlamenti támogatás - , s nem kizárt a bukása sem. (Kokes János, Prága)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.