Az IÁ közel-keleti sikertelenségét kompenzálhatja az európai merényletekkel

Budapest |

<p>Most, hogy Irakban és Szíriában területeket veszít, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az európai merényletekkel akarja bizonyítani az erejét - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.</p>

"Ma Brüsszel és a repülőtere, holnap akár Portugália vagy Magyarország kerülhet sorra" - idézték a műsorban az IÁ egyik weboldalán nemrég megjelent fenyegetést. Ezzel kapcsolatban Kaiser Ferenc azt mondta: az Európa nyugati és keleti szélén elhelyezkedő két kis ország nevesítése arra utal, hogy a fenyegetés egész Európának szól, hiszen a terrorszervezetnek az egész nyugati kultúrkör az ellensége.

A szakértő közölte, regionális összefogás alakult ki a Közel-Keleten az IÁ ellen, területeket veszít, ezért a terrorszervezet új frontot nyitott Európában, hogy az itteni sikereivel ellensúlyozza legalább kommunikációs szinten az ottani kudarcait.

A terrorszervezet a merényletekkel igyekszik bizonyítani, hogy még létezik, még fontos, és még fenyegetést jelent - tette hozzá.

Kitért arra: a több tízmillió embert kitevő európai muszlim közösségek nem terroristákból állnak. Viszont sok a társadalom peremére szorult, befolyásolható fiatal, akik elindulnak a bűnözés útján, és csak a börtönben ismerik meg az iszlámot, és ott radikalizálódnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?