Az Európai Unió válságáról írnak a német lapok

Berlin |

Bírálták Írországot és az Európai Unió válságáról írtak a lisszaboni szerződés Dublin által történt elutasítása nyomán, szombati kommentárjaikban a legtekintélyesebb német lapok.

Frankfurter Allgemeine Zeitung A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) már a címben arra mutatott rá, hogy Európa ismét a "túszejtők" fogságába került. A FAZ közvetve bírálta az ír szavazókat, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt időszakban kevés tagállam profitált annyit a tagságból, mint Írország. Die Welt Az ugyancsak konzervatív Die Welt Európát törékeny épülethez hasonlította. Olyan épülethez, amely minden eresztékében recseg-ropog, az európai ház alapja ugyanis túlterhelt. Der Tagesspiegel A liberális Der Tagesspiegel a történtek nyomán úgy véli, hogy elérkezett az idő az úgynevezett kétsebességes Európa gondolatának felmelegítésére. Ezzel összefüggésben az újság emlékeztetett a korábbi felvetésre: olyan Európai Unióra van szükség, amelyben országok egy csoportja - amelyek ezt akarják - szorosan együttműködik, miközben körbeveszik őket azok az államok, amelyek a nemzeti kompetenciák érvényesítését előnybe helyezik. Az első csoportba tartozó országok azonban nem hagyhatják tovább, hogy fékezzék őket azok az államok, amelyek - mint a lap fogalmazott - a kalácsról csak mazsolát akarják lecsipegetni. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?