Az Európai Parlament elnöke nekiment Törökországnak

Strasbourg |

<p>A demokráciára mért súlyos csapásként értékelte pénteken Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke, hogy a török törvényhozás elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot.</p>

"A legutóbbi választások óta szisztematikusan aláássák a jogállamot és bebetonozzák az egyszemélyes uralmat" - mondta Schulz a dpa német hírügynökségnek a török helyzetet értékelve.

Az alkotmánymódosítást a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezte, mivel a tömörülés egykori alapítója, Recep Tayyip Erdogan államfő azzal vádolja a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) vezetőit, hogy kapcsolatban állnak a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezettel, amiért a politikusoknak a bíróság előtt felelniük kell.

Erdogan pénteken, a titkos szavazással egy időben úgy nyilatkozott: "az én nemzetem nem szeretne a parlamentben olyan képviselőket látni, akik bűncselekményt követtek el. Nemhogy az áruló terrorszervezet támogatóit" - hangsúlyozta.

A változtatás azonban nemcsak a kurdbarát párt képviselőire érvényes, mindenkit érint, akiről bűncselekményre vonatkozó aktát tartanak nyilván. Jelenleg 138 ilyen képviselő van. 

Az EP elnöke úgy vélte, hogy Törökország egyre jobban eltávolodik az európai értékektől. "A képviselők mentelmi jogának, amelyet gyakran ér bírálat, mindenekelőtt az a célja, hogy megvédje a szabadon választott törvényhozókat a politikai üldöztetéstől".

A török alkotmánymódosítás további feszültséget kelt a török-kurd konfliktusban, amely két és fél év fegyverszünet után tavaly júliusban robbant ki újra. A török haderő tavaly december óta átfogó katonai akciót hajt végre a kurd autonómiáért küzdő felkelők ellen az ország délkeleti részében. Az összecsapások során július óta a biztonsági erők több mint 400 tagja vesztette életét, és a PKK mintegy 5400 lázadóját "tették ártalmatlanná". Az 1984 óta tartó konfliktusban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?