Az EU környezetvédelmi politikája

Az Európai Közösség megalapításáról szóló szerződés amszterdami módosított változatának 174. cikkelye kimondja, hogy az EK a környezetvédelem terén a következő célok eléréséhez kíván közös politikával hozzájárulni:

az életkörnyezet minőségének megőrzése, védelme és javítása

a természeti erőforrások gondos és ésszerű kihasználása

olyan nemzetközi érvényű intézkedések átültetése a gyakorlatba, amelyek kezelni képesek a regionális és világméretű problémákat.

A környezetvédelmi politika így bekerült a figyelem központjába és az Európai Unióról kötött szerződésbe is. A Maastrichti Szerződésben a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődéshez való közeledés mint az EU egyik célja szerepel. Az EU kötelezte magát 2000-ig stabilizálni a szén-dioxidtartalmú emiszsziók kibocsátását az 1990-es szinten, továbbá a Montreali Szerződés értelmében felhagyni a freonok gyártásával, amelyek nagyban hozzájárulnak az ózonlyuk kialakulásához. 1993-tól pl. Európai Unióban gyártott összes új autót kötelezően katalizátorral kell ellátni.

A maastrichti cél elérése érdekében javaslat született az 5. környezetvédelmi munkaprogram, az 1993 és 2000 közötti időszak alapvető stratégiai dokumentumának módosítására annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés követelményei át legyenek ültetve a mezőgazdaság, közlekedés, energetika, ipar és idegenforgalom fejlesztési terveibe. Az 1999-es helsinki csúcstalálkozón (ahol a csatlakozási tárgyalásokat Szlovákiával is megnyitották) pontosították ezen követelmények átültetésének stratégiáit az EU mezőgazdasági, közlekedési és energetikai politikájába.

Az Európai Bizottság 1999-2001-ben egy hosszú távú stratégia vázlatát dolgozta ki, amely a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi nézőpontokat figyelembe vevő fenntartható fejlődési politikákat hangolja össze. Ezt a dokumentumot 2001 júniusában hagyta jóvá Göteborgban. Ezzel a stratégiával képviseltette magát az EU a 2002. szeptember 2. és 10. között megrendezett Föld Csúcstalálkozón Johannesburgban.

Politika és alapelvek

Az EU környezetvédelmi politikája felvázolja az alapelveket és az irányvonalat, amelyet az Európai Unió a környezetvédelem terén követ. Az EU környezetvédelmi politikája a következő elvekre épül:

a fenntartható fejlődés szorgalmazása

a nyilvánosság széles körű bevonása

a megelőzés elve

a károk maximális eltávolításának elve

„a szennyező fizet” elv

a környezetvédelmi politika integrálása a szektorok politikáiba

Környezetvédelmi munkaprogramok

A környezetvédelmi munkaprogramok az EU környezetvédelmi politikájának megvalósulását szolgálják. Az első ilyen környezetvédelmi munkaprogram az 1973–76-os időszakot ölelte fel és főleg a környezeti károk eltávolítására összpontosított. A harmadik munkaprogramban (1982–86) azonban már nem a következmények eltávolítása, hanem a megelőzés volt a központi elem. Jelenleg a 2001-2010 közötti időszakra a 6. környezetvédelmi munkaprogram van érvényben. Készítésekor figyelembe vették az előző, 5. munkaprogram (1993-2000) kritikus kiértékelését, amelynek nem sikerült a gyakorlatba átültetnie a program vezérfonalát, a fenntartható fejlődés eszméjét.

Jogszabályozás

A környezetvédelmi munkaprogramok alapján készül az európai környezetvédelmi jogszabályozás, amelyet az EU törvényalkotói (az Európai Parlament, Európa Tanács vagy az Európai Bizottság) dolgoznak ki. Ma, több mint 30 éves fejlődés után ezt a jogszabályozást kb. 350 jogi dokumentum alkotja.

Az EU környezetvédelmi jogszabályozása a következő területekre (szektorokra) oszlik:

– horizontális jogszabályozás,

– a levegő minősége,

– hulladékgazdálkodás,

– vízminőség,

– természetvédelem,

– az ipari eredetű szennyezés ellenőrzése és rizikómegelőzés,

– vegyi anyagok és genetikailag módosított élőlények,

– zajártalom,

– nukleáris biztonság, sugárvédelem.

Az európai környezetvédelmi jogszabályozás nagy része ún. irányelvek formájában történik. Az irányelvek a rendeletekkel ellentétben csak a cél szempontjából kötelező érvényűek. Az egyes tagállamok szabadon megválaszthatják, milyen módon (milyen konkrét intézkedésekkel) érik el az EU által kívánt eredményt. Általánosságban véve elmondható, hogy az EU környezetvédelmi politikája magas színvonalú. Hatása azonban csak akkor érződhet, ha a tagállamok megvalósítják a programból kiinduló környezetvédelmi intézkedéseket.

Intézményi háttér

Az EU környezetvédelmi politikájának megvalósításáért felelős intézmények az Európai Környezetvédelmi és Nukleáris Biztonsági Vezérigazgatóság, a Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsa, az Európai Beruházási Bank, az EU környezetvédelmi főbiztosa és az Európai Környezetvédelmi Hivatal. Ez utóbbi feladata objektív és összehasonlítható adatok gyűjtése az egyes tagállamok környezetének állapotáról, amelyek kiindulópontként szolgálnának az EU környezetvédelmi politikájának fejlesztéséhez. Tanácsadó szervként szerepel a különböző szektorok képviselőiből álló Európai Konzultatív Fórum a környezetvédelemért és a fenntartható fejlődésért. Az Európai Bizottság ezenkívül létrehozta a tagállamok környezetvédelmi felügyelőinek nem formális rendszerét is.

Finanszírozás

A környezetvédelmi programok finanszírozása többféle forrásból történik. A tagállamok saját forrásai mellett számottevő a strukturális alapokból (főleg az Európai Regionális Fejlesztési Alapból) és a Kohéziós Alapból nyújtott támogatás. Jelentős forrásokat biztosít a LIFE program, valamint az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank.