Észtország újabb, húszmillió euró értékű katonai segélycsomagot küld hamarosan Ukrajnának – jelentette be Hanno Pevkur észt védelmi miniszter csütörtöki kijevi látogatásán.
Az észt védelmi miniszter újabb katonai segélycsomagot jelentett be Kijevben
![Hanno Pevkur](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2024-03/20230529globsec_32962397.jpg.jpg?itok=8UsFmsER)
Az észt védelmi tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint az új csomag elsősorban tüzérségi lőszereket, páncéltörő fegyvereket, robbanóanyagokat, gázálarcokat, mesterlövész felszereléseket és kisebb kaliberű lőszereket tartalmaz majd.
„Ezt a csomagot úgy állítottuk össze, hogy Ukrajna számára maximális előnyöket biztosítsunk, ugyanakkor garantáljuk, hogy ne csökkentse Észtország védelmi képességeit” – tette hozzá Pevkur.
A segélycsomag 155 milliméter kaliberű lövedékeket is tartalmaz, ami Észtország további hozzájárulása az Európai Unió azon kezdeményezéséhez, hogy egymillió lövedéket küldjenek Ukrajnába. Észtország hozzájárulását részben Dánia finanszírozza. A lőszer pontos mennyiségét biztonsági okokból azt észt védelmi minisztérium nem hozta nyilvánosságra.
Pevkur Kijevben találkozott ukrán hivatali partnerével, Rusztem Umerov védelmi miniszterrel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.