Az ENSZ főtitkára Ukrajna függetlenségének tiszteletben tartására szólított fel

New York/Kijev/Moszkva/Varsó |

<p>Az ENSZ főtitkára Ukrajna függetlenségének tiszteletben tartására szólított fel hétfőn, és figyelmeztette Oroszországot, hogy tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely tovább mélyítheti a válságot.</p>

Ban Ki Mun genfi sajtótájékoztatóján, röviddel Szergej Lavrovval tartandó megbeszélése előtt elmondta: arra fogja kérni az orosz külügyminisztert, hogy a konfliktus kiterjesztése helyett próbáljanak párbeszédet kezdeni a kijevi hatóságokkal.  A főtitkár hozzátette, hogy helyettese, Jan Eliasson, aki nemrég érkezett meg Kijevbe, ugyanezt az üzenetet fogja továbbítani az ukrán hatóságoknak.     "Rendkívül fontos, hogy helyreállítsuk a nyugalmat és párbeszéd útján enyhítsük a feszültséget" - hangsúlyozta Ban Ki Mun.     A főtitkár üdvözölte azt az elképzelést, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hívjon össze nemzetközi összekötő csoportot az ukrajnai válság megoldására. UMDSZ: a krími helyzetet tárgyalások útján kell rendezniAz Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökségének meggyőződése, hogy a krími helyzetet a tárgyalóasztalnál, békés úton kell rendezni. "Csakis így érhető el egyebek mellett az is, hogy Kárpátalja katonaköteles magyar férfilakossága ne vegyen részt egy ukrán-orosz értelmetlen testvérháborúban" - hangsúlyozta a testület az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.Az elnökség üdvözölte, hogy Olekszandr Turcsinov megbízott államfő nem írta alá a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény eltörléséről szóló jogszabályt. A testület a parlament döntését a nyelvtörvény eltörléséről elhamarkodottnak és elhibázottnak minősítette.    Hangsúlyozta, hogy "egy haladó szellemű, európai értékeket előtérbe helyező törvényt helyezett hatályon kívül a törvényhozás, és ezzel tovább fokozta a feszültséget Ukrajnában". Az elnökség felszólította Gajdos István parlamenti képviselőt, az UMDSZ elnökét: intézzen levelet Turcsinovhoz, és kérje a megbízott államfőt, hogy hatáskörében eljárva vétózza meg azt a parlamenti határozatot, amely hatályon kívül helyezné a nyelvtörvényt. A közlemény szerint az elnökség döntött arról, hogy az UMDSZ elnöke ugyancsak levélben forduljon Szerhij Kvit oktatási miniszterhez a kétnyelvű bizonyítványok ügyében.    Az elnökség tudomásul vette, hogy Gajdos István kilépett a Régiók Pártja frakciójából, és a függetlenekből álló Szuverén Európai Ukrajna képviselői csoport tagjaként, más kisebbségi és kárpátaljai képviselőkkel együtt csatlakozott az "Európai Választás" elnevezésű új parlamenti koalíciós többséghez.    "A jelenlegi helyzetben ez az egyetlen reális lehetőség ahhoz, hogy eredményesen álljunk ki az országban élő nemzeti közösségek, így a magyar közösség jogainak szavatolása érdekében" - fűzte hozzá az UMDSZ elnöksége közleményében. Jacenyuk: a katonai konfliktus veszélybe sodorja az egész régiótAz ukrajnai katonai konfliktus veszélybe sodorja az egész régió stabilitását - figyelmeztetett hétfőn Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. "Mindig azt mondtam, és most is azt mondom, hogy diplomáciai úton kell megoldani a válságot, mert ha már konfliktussá fajul, akkor az szétrombolhatja az egész térség stabilitásának alapjait" - jelentette ki a kormányfő egy üzletemberekkel tartott találkozóján.    Egyúttal leszögezte: Kijev nem fogja engedni, hogy a Krím félszigetet fegyveres ellenőrzésük alá vonó oroszok annektálják a területet. "Az önjelölt és illegitim krími kormányzat el akarja lopni Ukrajna nemzeti tulajdonát. Óva intem ezt a kormányt bármilyen, a nemzeti vagyon kizsákmányolására és bekebelezésére irányuló próbálkozástól" - jelentette ki Jacenyuk.    Ismét elmondta, a kormány kész volna bármilyen feltételt teljesíteni, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szabna az országnak a pénzügyi segítségnyújtáshoz.    Cáfolta ugyanakkor, hogy az új kijevi kormány, amelyet Viktor Janukovics volt elnök hatalomból való eltávolítása után alakítottak meg, államosítani akarná a magánszektort. "Tulajdonuk biztonságban van" - mondta az üzletembereknek az ukrán kormányfő.    Az IMF helyi irodájának tájékoztatása szerint hétfőn megkezdi munkáját Kijevben a nemzetközi szervezet delegációja, amely egy Ukrajnának nyújtandó hitelről fog tárgyalni a kijevi vezetéssel. A delegáció a tervek szerint március 14-ig marad az országban. Az ukrán kormány szerint a csőd szélén táncoló országnak mintegy 35 milliárd dolláros (7,9 ezer milliárd forint) külső finanszírozásra lesz szüksége a következő két évben. Az EBESZ megfigyelőket küld az ukrajnai elnökválasztásraMegfigyelőket küld a május 25-i előre hozott ukrajnai elnökválasztásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), amely az ukrán kormánytól megkapta az erre vonatkozó felkérést - közölte a szervezet hétfőn. A szakértők feladata annak ellenőrzése, hogy a választásokat demokratikusan, a nemzetközi és az ukrán normák szerint bonyolítják-e le.     Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) százfős szakértői csapata már a választások előtt Kijevben fog tartózkodni - olvasható a közleményben. Feladata lesz az egész választási kampánynak, a választóhelyiségek előkészítésének és a sajtójelentéseknek a nyomon követése.    A választások napján 900 ODIHR-megfigyelő dolgozik majd a helyszínen, akik a választásokat és a szavazatszámlálást fogják ellenőrizni. Japán is aggodalmát fejezte ki, békés megoldást sürgetJapán is aggodalmát fejezte ki a krími válság miatt, egyúttal a helyzet békés megoldását sürgette az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Az orosz szövetségi tanács március elsején hozott döntése, amellyel felhatalmazást adott az orosz fegyveres erők használatára Ukrajna területén, fokozza a régióban a feszültséget, és veszélyeztetheti a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását - áll a japán külügyi közleményben.    Tokió reményének adott hangot, hogy az ukrajnai helyzet békés úton rendeződik. Japán józan és felelősségteljes lépésekre, Ukrajna szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartására, valamint a nemzetközi jogszabályok, köztük az Ukrajna területén működő orosz fekete-tengeri flotta jelenlétét szabályozó megállapodás betartására szólította fel az érintett feleket. Párizsban összeülnek az Ukrajna függetlenségét garantáló budapesti memorandum aláíróiKonzultációt tartanak szerdán Párizsban az Ukrajna függetlenségét és szuverenitását garantáló 1994-es budapesti memorandum aláírói - közölte hétfőn az ukrán fővárosban, Kijevben William Hague brit külügyminiszter. Szavait az Ukrainszkaja Pravda ukrán napilap idézte internetes oldalán. Hague elmondta, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország külügyminiszteri szinten folytat majd egyeztetést a húsz éve született dokumentum alapján.    A politikus emlékeztette Oroszországot, aláíróként akkor arra vállalt kötelezettséget, hogy szavatolja Ukrajna területi integritását. Ígéretet tett egyben arra is, hogy nem alkalmaz ellene fegyveres erőt.    A brit külügyminiszter hétfőn Kijevben Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfővel tárgyalt.     A magyar fővárosban Washington, London és Moszkva képviselői által 1994. december 5-én aláírt memorandum egy szélesebb körű nemzetközi megállapodás része volt, amelynek keretében Ukrajna lemondott nukleáris fegyvereiről.     A dokumentum értelmében az aláíró felek vállalták, hogy tiszteletben tarják Ukrajna függetlenségét és szuverenitását annak meglévő határai között. A három aláíró ország megfogadta, hogy tartózkodik az erő alkalmazásától Ukrajna területi épségével és politikai szuverenitásával szemben, valamint az azzal való fenyegetéstől és a gazdasági nyomásgyakorlástól is.     Az aláíró országok - megkötésekkel - kötelezték magukat, hogy nem vetnek be nukleáris fegyvert ilyen eszközzel nem rendelkező ország ellen és az ENSZ Biztonsági Tanácsában haladéktalanul segítségnyújtást kezdeményeznek, amennyiben Ukrajna olyan agresszió áldozatává válik, vagy olyan agressziós fenyegetés célpontja lesz, amelyben nukleáris fegyvereket alkalmaznak. A memorandum értelmében a felek konzultálni fognak, amennyiben olyan helyzet jön létre, amely kérdést vet fel a kötelezettségekkel kapcsolatban.  A Krímben üthet Moszkva órájaHamarosan eljöhet Moszkva ideje a Krímben: az autonóm ukrán terület parlamentjének elnökhelyettese, Szergej Cekov javasolta, hogy térjenek át a moszkvai időre. "Hosszú éveken keresztül csodálkoztunk, hogy ugyan miért élünk egy számunkra fiziológiailag érthetetlen időszámításban. Tekintsük át a nyári időszámításra való áttérés kérdését!" - buzdított Cekov a lenta.ru orosz hírportál hétfői tudósítása szerint.    Mindazonáltal a Krímben még nem üt Moszkva órája. A házelnök, Vlagyimir Konsztantyinov megbízott egy munkacsoportot, hogy térképezze fel a félsziget lakosságának véleményét óraátállítás ügyében. Szavai szerint a döntés nem kizárt, hogy népszavazáson születik meg.    Jelenleg a Krímben Kijevhez igazítják az órákat, amelyek így kelet-európai idő szerint járnak (Budapesthez képest egy órával több van). A nulladik hosszúsági kör alapján mércéül szolgáló Greenwichi középidőhöz képest két órával járnak előrébb télen, nyáron meg hárommal. Moszkva még előrébb tart: ott 4 óra az eltérés.    Az 1990-es évek első felében a félszigeten úgynevezett krími idő volt érvényben, amely megegyezett a moszkvaival, ám idővel az autonóm terület Kijevhez - Ukrajna fővárosához - igazodott. Komorowski: Oroszország krími jogsértéseire Varsónak kell felhívnia a figyelmetLengyelországra hárul az a szerep, hogy rámutasson a Krím félszigetre vonatkozó nemzetközi jogok és kötelezettségek normáinak Oroszország általi megsértéseire, és igyekezzen határozott lépésekre rávenni a Nyugatot - jelentette ki hétfőn Bronislaw Komorowski lengyel elnök. Komorowski a lengyel nemzetbiztonsági tanács Ukrajnával foglalkozó ülése után mondta ezt. Hangsúlyozta, hogy minden résztvevő osztotta véleményét.    Hozzátette, hogy az Európai Uniónak nagyon határozott magatartást kell tanúsítania a szankciók ügyében.    A lengyel nemzetbiztonsági tanács az államfő bel- és külbiztonsági kérdésekben illetékes tanácsadói testülete. Ülésein az államfőn és a kormány tagjain kívül az államfő által meghívott politikusok vesznek részt, például korábbi lengyel elnökök és miniszterelnökök, valamint a nagyobb parlamenti pártok vezetői.    "Lengyelországra hárul az a szerep, hogy rávegye a Nyugatot - amelynek ő maga is része - a reagálásra és további lépések megtételére, ha az ukrajnai konfliktus továbbterjed" - mondta Komorowski. A lengyel államfő közölte, hogy a héten esedékes törökországi látogatásán török vendéglátóival is megvitatja az ukrajnai helyzetet.   Úgy vélte, hogy Lengyelországnak javasolnia kell állandó, szövetségen belüli konzultációk beindítását a NATO-n belül. Ezeken Varsónak javaslatokat kellene tennie számos intézkedésre, a különböző forgatókönyvekkel számoló tervezési kérdésektől a hírszerzési együttműködésig és a helyzet alakulásának állandó ellenőrzéséig a NATO határaitól keletre.   Lengyelország azt akarja, hogy sürgősen hívják össze az Észak-atlanti Tanácsot, a NATO politikai döntéshozó testületét a washingtoni szerződés 4. cikke alapján, amely szövetségesi konzultációkat helyez kilátásba külső fenyegetés esetén - mondta a lengyel elnök.   Radoslaw Sikorski külügyminiszter kijelentette, hogy ezt a "független állam ellen elkövetett, semmivel sem provokált, aljas fegyveres intervenciót" nem lehet eltűrni.   "Tudjuk, hogy evés közben jön meg az étvágy. A szabad világ feladata, hogy ennek a logikának ellenálljon (...) Azt gondolom, hogy a következmények Oroszország számára nagyon súlyosak lesznek" - mondta Sikorski. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?