Az ENSZ BT foglyaik szabadon engedését követeli a dzsihadistáktól

<p>Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) követeli az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől, hogy bocsássa szabadon minden foglyát.</p>

A testület attól tartva hozta meg vasárnap erről szóló határozatát, hogy a terroristák egy előző nap nyilvánosságra hozott videofelvételük szerint lefejezték második japán túszukat, Goto Kendzsit is, és fogságukban van egy jordániai vadászpilóta. Az első japán, akivel az IÁ egy héttel korábban végzett, az augusztusban foglyul ejtett Jukava Haruna volt.    A BT követeli az IÁ és az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő minden iszlamista csoport "fogságában lévők azonnali, biztonságos és feltétel nélküli szabadon engedését". A testület egyúttal elítéli a tavaly októberben vagy novemberben foglyul ejtett Goto Kendzsi japán újságíró "aljas és gyáva" meggyilkolását.    "Ez a bűncselekmény tragikusan ismét arra emlékeztet, hogy az újságírók és mások is napról-napra egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve Szíriában" - olvasható a határozatban. A két japán meggyilkolását szigorúan elítélte a nemzetközi közösség. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?