Az emberi jogokért vonultak fel Budapesten

Budapest |

<p>Az emberi jogokért vonultak fel Budapesten az Idetartozunk Egyesület szervezésében a Roma büszkeség napján szombaton.</p>

A vonulók a Blaha Lujza térről rendőri felvezetéssel a Nagykörúton a Nyugati pályaudvar melletti parkolóhoz mentek. A résztvevők többek között azt skandálták: "Szolidaritást!"; "Demokráciát, jogállamot, köztársaságot!"; "Ide tartozunk!". Többen transzparenseket és roma zászlókat tartottak a kezükben.

A Nyugati pályaudvar melletti parkoló harmadát megtöltő tömeg előtt Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke közölte: a pályaudvar falára emléktáblát akartak elhelyezni Puczi Bélának. Ő az a "marosvásárhelyi roma hős", aki azt a roma tömeget vezette 1990-ben, amely megmentette a marosvásárhelyi magyarokat a felbőszített román tömegtől - mondta.

A szervezők elmondták, a közadakozásból elkészített táblájukat a tervekkel ellentétben egyelőre nem tudják a pályaudvar falán elhelyezni, mert a MÁV nem engedélyezte azt. A parkolóban a döntés felülvizsgálata érdekében aláírásokat gyűjtöttek.

Majtényi László korábbi ombudsman, az Eötvös Károly Intézet elnöke beszédében kiemelte: a megalázottak, a szegények iránti szolidaritás közös erkölcsi kötelesség. Mint mondta, a büszke roma szabadon dönt, azonos magával és nem változtatja máról holnapra az azonosságát. A becsületes, bátor roma nem versenytársat, hanem megsegítendő sorstársakat lát a menekültekben - jegyezte meg.

Majtényi László hangsúlyozta: roma értelmiség nélkül nincsen roma büszkeség. Itt az ideje, hogy egy új roma értelmiség lépjen színre - tette hozzá.

Vavrek István, a szlovákiai romaügyi kormánybiztos helyettese azt hangoztatta: "romaként és magyarként valljuk, hogy az emberi jogok egyetemesek".

A Roma büszkeség napját ötödik alkalommal rendezték meg Budapesten, hogy a roma identitást, önbecsülést és méltóságot ünnepeljék. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?