Az Egyesült Államok és Dél-Korea észak-koreai kiberfenyegetés miatt adott ki figyelmeztetést

Észak-Korea felől jelentkező kiberfenyegetés matt adtak ki figyelmeztetés az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben dél-koreai hatóságokkal - közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.

A közlemény szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI), a Központi Hírszerző Ügynökség (Central Intelligence Agency – CIA) valamint az amerikai külügyminisztérium, Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimsuky néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a Kimsuky egy, a kibertérben működő személyekből álló csoportosulás, amely "nagyszabású társadalmi befolyásszerző kampányokat" indít elsősorban elemzőintézetek, tudományos szervezetek és médiumok manipulálásával hírszerzési céllal.

Az amerikai-dél-koreai közös kiberbiztonsági felhívás részletes tájékoztatást tartalmaz a Kimsuky-csoport működéséről, a jelenlétükre gyanút adó jelekről, valamint az általuk jelentett kockázat mérsékléséről, emellett azt kérik, hogy aki ilyen támadás célpontjává válik, jelezze egy erre kialakított kormányzati honlapon - áll az amerikai külügyminisztérium csütörtökön megjelent közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?