Az EBESZ és több ázsiai hatalom elítélte a Krím bekebelezését

<p>Ellentétes a nemzetközi joggal a Krím Oroszországhoz csatolása &ndash; figyelmeztetett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros, svájci elnöke.</p>

Kedden és szerdán több ázsiai hatalom is elítélte a fekete-tengeri félsziget Ukrajnától való elszakítását és orosz bekebelezését, Ausztrália Moszkva-ellenes szankciókat vezetett be, míg Kazahsztán és Venezuela megértéséről biztosította az orosz lépést.

    A Krím jogállásával kapcsolatban meghozott orosz intézkedések "sértik az EBESZ alapvető kötelezettségvállalásait és nem összeegyeztethetők a nemzetközi joggal" – áll a Didier Burkhalter svájci külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke által kiadott közleményben. Burkhalter leszögezte, hogy a keddi események nem jelenthetik a válság diplomáciai megoldásának végét, egyúttal "őszinte, becsületes párbeszédet és eltökélt erőfeszítéseket" szorgalmazott.

    Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Kremlben ünnepélyesen aláírta a szakadár krími vezetéssel a dél-ukrajnai félsziget azonnali Oroszországhoz csatolásáról szóló szerződést, semmibe véve az előző nap orosz politikusok ellen elrendelt nyugati szankciókat. Előzőleg, a Krímben vasárnap megtartott népszavazáson a félsziget szakadár vezetése által közölt hivatalos eredmény szerint a szavazók 96,77 százaléka támogatta a terület Oroszországhoz történő csatlakozását.

    Manmohan Szingh indiai kormányfő Vlagyimir Putyinnal folytatott kedd esti telefonbeszélgetésében hangsúlyozta: országa az államok "egységének és területi épségének" pártján áll, egyben reményét fejezte ki, hogy "az európai és nemzetközi hosszú távú béke és stabilitás érdekében" diplomáciai és politikai úton sikerül megoldani az ukrajnai válságot – közölte az indiai külügyminisztérium.

    A japán kormányfő elítélte szerdán Moszkva Krímmel kapcsolatos magatartását, és újabb Oroszország elleni szankciókat helyezett kilátásba. A Krím Köztársaság és Szevasztopol Oroszországi Föderációhoz csatlakozásáról szóló szerződés aláírásával "Oroszország megsérti Ukrajna egységét, szuverenitását és területi épségét, elítéljük ezt a lépést" – jelentette ki Abe Sindzó egy parlamenti bizottság előtt szerdán. Emlékezetett: Tokió előző nap számos Moszkva elleni szankciót jelentett be, de szükség esetén további büntetőintézkedésekről dönt a hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7 tagjaival és más országokkal együttműködve.

    Dél-Korea nem ismeri el a Krím bekebelezését – közölte szerdán a szöuli külügyminisztérium. "Feltétlenül tiszteletben kell tartani Ukrajna szuverenitását, területi jogait és függetlenségét." "Kormányunk nem ismerheti el a krími népszavazást és a Krím azt követő orosz annektálását" – áll a tárca közleményében.

    Az EU, az Egyesült Államok és Japán után szerdán Ausztrália is büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszország ellen a Krím bekebelezése miatt. A kormány szerdán 12 orosz tisztségviselő vagyonát zárolta, akiket beutazási tilalommal is sújtott. Julie Bishop ausztrál külügyminiszter nem nevezte meg az érintetteket. "A nemzetközi jog nem engedi meg egy másik állam földjének elrablását egy olyan népszavazás alapján, amely sem szabadnak, sem pedig tisztességesnek nem mondható" - jelentette ki Bishop a canberrai parlamentben. Mint mondta, a leghatározottabban elítéli az Ukrajna és polgárai elleni erőszakot.

    Kazahsztán megértéssel fogadta a Krím Oroszországhoz történő csatolását – derül ki az asztanai külügyminisztérium szerdán kiadott nyilatkozatából. "Kazahsztánban a nép szabad akaratnyilvánításának tartják a krími népszavazást, és megértéssel fogadják Oroszország döntését". A kazah kormány ugyanakkor az ukrán válságnak az ENSZ és más tekintélyes nemzetközi szervezetek égisze alatt történő békés, tárgyalásos megoldását szorgalmazza - áll a külügyi nyilatkozatban.

    Kifejezetten támogatta az orosz vezetés Krímmel kapcsolatos politikáját Nicolás Maduro venezuelai elnök, aki szerint a Nyugat kettős mércét alkalmaz az Oroszországhoz csatolt félsziget ügyében. A venezuelai államfő helyi idő szerint kedden elmondott rádiós beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) Moszkvával szembeni szankciói nem helyénvalóak. Hozzátette: az ilyen jellegű problémákat a nemzetközi jognak megfelelően "diplomáciai úton" kell tisztázni.

    Maduro szerint a Nyugat célja Oroszországot úgy meggyengíteni, hogy az romlásba dőljön. Mint mondta, az Egyesült Államok és az EU kettős mércét alkalmaz, hiszen évekkel ezelőtt támogatta Koszovó Szerbiától való elszakadását, most viszont hevesen ellenzi a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?