Mike Pompeo
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága megszavazta Mike Pompeo külügyminiszteri jelölését
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága helyi idő szerint a hétfő esti órákban megszavazta Mike Pompeo jelölését a külügyminiszteri posztra. A kinevezésről még a szenátus egészének is voksolnia kell.
Hétfőn délután még úgy tűnt, hogy Pompeo jelöltségét a bizottság nem szavazza meg, ugyanis valamennyi demokrata párti szenátor és a republikánus Rand Paul is azt jelezte, hogy ellene voksol. Az utolsó pillanatban azonban Rand Paul megváltoztatta álláspontját és kiállt Pompeo mellett, továbbá három demokrata párti szenátor - a nyugat-virginiai Joe Manchin, az indianai Joe Donnelly és az észak-dakotai Heidi Heitkamp - szintén támogatásáról biztosította Donald Trump elnök jelöltjét.
Manchin szenátor Twitter-bejegyzésben fejtette ki, hogy Mike Pompeóval személyesen találkozott és megvitatták a várható külpolitikát, ezért, valamint Pompeo korábbi példás közszolgálatáért megszavazza külügyminiszteri jelöltségét. Donnelly szenátor közleményben hangsúlyozta, hogy Oroszországgal, Szíriával és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harccal kapcsolatos álláspontja miatt támogatja Pompeót. "Képes lesz érvényesíteni az amerikai érdekeket és irányítani a külügyminisztériumot" - fogalmazott indoklásában az indianai politikus.
Egy republikánus politikus nem szavazott, mert temetés miatt nem volt jelen a kongresszusban. A külügyi bizottság végül 11:9 arányban szavazta meg Pompeo jelöltségét.
A bizottsági igenlő döntés után a szenátus még a héten tart szavazást Pompeo kinevezéséről, az amerikai sajtóban megjelent előzetes információk szerint azonban bizonyosra vehető, hogy miniszteri kinevezését megszavazzák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.