Az amerikai szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta a beavatkozást

Washington |

<p>Az amerikai szenátus külügyi bizottsága szerdán 10:7 arányban megszavazta a Szíria elleni katonai akciót.</p>

A kompromisszumos határozat támogatta, hogy 60 napra korlátozva engedélyezzék az Egyesült Államoknak a katonai akciót. A katonai fellépés bizonyos feltételekkel és csak egyszer 30 nappal meghosszabbítható. A testület kizárta szárazföldi erők "hadműveletekben történő" bevetését Szíriában.    A dokumentumba ugyanakkor - John McCain republikánus és Chris Coons demokrata szenátor kezdeményezésére - belekerült az a kitétel is, amely szerint az amerikai politika célja a harctéri események menetének megváltoztatása, azzal a céllal, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt rákényszerítse egy olyan megegyezéses megoldásra, amely lezárja a konfliktust és utat nyit a demokratikus kormányzás felé.    A bizottsági határozat emellett a szíriai ellenzék válogatott elemeinek nyújtott támogatás fokozását sürgette, beleértve a fegyverszállítást és a katonai kiképzést is.    A kérdés jövő héten kerül a teljes szenátus elé. A The Washington Post szerdai összesítése szerint a 100 tagú, demokrata többségű szövetségi szenátusban a katonai fellépés jelenleg 23 szenátor szilárd szavazatára számíthat. További 57 még nem döntötte el, hogyan kíván szavazni, 8 az elutasításra hajlik, 12 pedig határozottan nemmel fog szavazni.    A támadás szenátusi jóváhagyásához 60 voksra lesz majd szükség. A Szíria elleni fellépés azonban a lap szerint sokkal jobban áll a felsőházban, mint a republikánus többségű, 435 tagú képviselőházban, ahol helyi idő szerint szerda délutánig 259 törvényhozó szándékait sikerült feltérképezni. E számlálás szerint a képviselők közül 17-en eltökéltek, hogy megszavazzák a beavatkozást, 99-en bizonytalanok, 86-an az elutasításra hajlanak, 57-en pedig határozottan elvetik az Obama elnök által kért beavatkozás támogatását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?