Az amerikai katonai hírszerzés szerint Phenjan rendelkezhet nukleáris robbanótöltettel

Washington |

<p>Az amerikai katonai hírszerzés frissített álláspontja szerint Észak-Korea már rendelkezhet olyan kisméretű nukleáris robbanószerkezettel, amelyet képes ballisztikus rakétára felszerelni - derült ki csütörtökön az amerikai képviselőház katonai bizottságának meghallgatásán.</p>

Korábban a Pentagonhoz tartozó Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) azon a véleményen volt, hogy az észak-koreaiak nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel ahhoz, hogy hordozórakétára robbanótöltetet szereljen.

Azt, hogy az amerikai katonai hírszerzésnek megváltozott az észak-koreai nukleáris fegyverek fejlettségére vonatkozó álláspontja, Doug Lamborn republikánus képviselő hozta nyilvánosságra, aki a kongresszusi meghallgatáson egy hétoldalas, tikos DIA-jelentésnek a titkosítás alól feloldott végkövetkeztéseire hivatkozott.    "A DIA mérsékelt bizonyossággal arra a következtetésre jutott, hogy Északnak olyan nukleáris fegyverei vannak, amelyeket ballisztikus rakéták képesek célba juttatni" - jelentette ki Lamborn képviselő.    A DIA-jelentés szerint ugyanakkor az észak-koreai fegyver megbízhatósági foka alacsony lehet. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a többi amerikai kémszervezet is osztja-e a katonai hírszerzés véleményét.    Észak-Korea azt állítja, hogy februárban "miniatűr szerkezettel" hajtott végre nukleáris kísérleti robbantást, amiből amerikai és más szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy Phenjan rakétára felszerelhető robbanótöltetet fejlesztett ki.    A DIA márciusban készítette el a Lamborn által említett jelentését, derült ki a kongresszus egy vezető munkatársának AP hírügynökség számára adott nyilatkozatából. A dokumentumnak a titkosítás alól feloldott részében a katonai hírszerzés nem fejtette ki, hogy milyen hatósugarú rakétát tudnak az észak-koreaiak nukleáris robbanótöltettel ellátni.     A kommunista rezsim rakétaarzenáljának zöme képes elérni Dél-Korea és Japán területét, de Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az Egyesült Államok megtámadásával is fenyegetőzött. Szakértői vélemények szerint a Muszudan elnevezésű, közepes hatótávolságú rakéta 3500 kilométeres távolságra is képes eljutni, vagyis elérheti az Egyesült Államokhoz tartozó, csendes-óceáni Guam szigetet.    Martin Depmsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke Lamborn képviselőnek arra kérdésére, hogy meg tudja-e erősíteni a DIA-jelentésben foglaltakat, így felelt:     "Ön mondta, hogy nem tették közzé (a jelentést), ezért azt (a lehetőséget) választom, hogy nem válaszolok."    Dempsey azt állította, hogy nem látta a jelentést. Szerdán ugyanakkor, a Pentagonban megtartott sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy miután Észak-Korea sikeres nukleáris robbantásokat és rakétakísérleteket hajtott végre, "az ennek ellenkezőjére vonatkozó konkrét bizonyíték híján a legrosszabb eshetőséggel kell számolnunk". Az egyesített vezérkar főnöke ezzel indokolta, hogy az Egyesült Államok a közelmúltban megerősítette rakétavédelmi kapacitását a csendes-óceáni térségben.     Chuck Hagel védelmi miniszter a csütörtöki kongresszusi meghallgatáson, amelyen a DIA álláspontjára is fény derült, nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy vajon képes-e Észak-Korea nukleáris csapást mérni amerikai területre.     "De ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek erre képesek, nem lesz ilyen képességük, vagy hogy nem dolgoznak ilyenen. Ezért ez a mostani nagyon veszélyes helyzet" - jelentette ki Hagel.    A CNN csütörtökön amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy egy észak-koreai rakétát a nap folyamán függőleges tüzelőállásba helyeztek, majd visszafektették a kilövőállásra. Amerikai szakértők szerint feltehetően tesztelték a berendezést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?