Az al-Kaida helyi szárnya követte el a keddi tömegmerényletet Homszban

Homsz/Bejrút |

<p>Az an-Nuszra Front, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai alegysége vállalta magára szerdán a Homsz városában előző nap elkövetett merényletet, amelyben legkevesebb száz ember vesztette életét - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).</p>

Ez volt a negyedik éve tomboló polgárháború eddigi legtöbb halálos áldozatot követelő terrorakciója. A Szíria közepén fekvő város egyik, főképp alaviták lakta negyedében egymás után két, robbanóanyaggal megrakott autó robbant fel. Keddi jelentések még egy felrobbant gépjárműről és egy becsapódott aknagránátról szóltak. Különböző emberjogi források hetven és nyolcvan közé teszik a terrortámadásban megsebesültek számát.

"A drákói biztonsági intézkedések ellenére az an-Nuszra Front dzsihadistáinak Isten segítségével sikerült egy bravúros műveletet végrehajtaniuk - áll a szervezet nyilatkozatában. - Így (a kormánypártiak) megismerik valamennyire azt a poklot, amelyben fivéreink élnek." Bassár el-Aszad elnök csakúgy, mint a politikai és katonai elit nagy része, az iszlám síita ágából származó alavita vallási csoporthoz tartozik, míg a fegyveres ellenzék túlnyomó többségben szunnitákból áll, akik közül több ezren külföldről érkeztek a polgárháború sújtotta országba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?