Auschwitzba látogathat Ferenc pápa

Vatikánváros |

<p>Szűkszavú nyilatkozatot tett tegnap Ferenc pápa idén nyárra tervezett lengyelországi útjával kapcsolatban a Vatikán szóvivője - írja a <a href="http://nepszava.hu/cikk/1083936-auschwitzba-latogathat-ferenc-papa/">Né…;

Federico Lombardi atya bejelentése alapján valószínűnek tűnik, hogy a katolikus egyházfő – aki hivatalosan a július utolsó napjaiban rendezendő ifjúsági világtalálkozón vesz részt – felkeresi majd a Krakkótól 65 kilométerre levő egykori auschwitzi koncentrációs tábort is.

A szóvivő a Holocaust emléknapja kapcsán ejtett szót a nyáron esedékes lengyel vizitről, utalva arra, hogy korábban II. János Pál és XVI. Benedek már felkereste a volt náci haláltábort. „Úgy gondolom, a jelenlegi pápa is hamarosan elmegy oda” – tette hozzá, nyilván tudatosan ezt a félig feltételes, félig kijelentő módot használva. Meg nem erősített hírek alapján Ferenc pápa a szintén Krakkóhoz közeli Częstochowa híres zarándokhelyét, a Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött Fekete Madonna ikont is megtekinti. Amit sokan a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbólumának tekintenek.

Az Auschwitzban meggyilkoltak 90 százaléka volt zsidó, pontos számuk nem ismert, a történészek becslése 1,1 – 1,6 millió körül jár. A hajdani haláltábor a magyar történelemnek is az egyik legtragikusabb helyszíne, hiszen az ott meggyilkoltak közül minden harmadik áldozat magyar volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?