Asztalhoz ül az MPP és az RMDSZ?

Kolozsvár |

<p>Immár minden feltétel adott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői asztalhoz üljenek a hét végén, mégpedig olyan helyen és időpontban, amelyet Markó Béla RMDSZ-elnök jelölne meg - áll az MPP kedden nyilvánosságra hozott közleményében.</p>

A Magyar Polgári Párt elnöksége által aláírt dokumentum szerint az MPP megalakulása óta a magyar közösségi érdekek maximális érvényesülését tartja szem előtt. Ennek szellemében tette meg együttműködési ajánlatát a helyhatósági választások előtt az RMDSZ-nek, illetve a pártszövetség létrehozására vonatkozó kezdeményezését az őszi parlamenti választások viszonylatában.
"Értékeljük azt, hogy a tavaszi együttműködés meghiúsulása után ezúttal az RMDSZ vezetősége is hajlandóságot mutat arra, hogy a két párt között beinduljanak a közvetlen tárgyalások, és írott megállapodás jöjjön létre, azért, hogy a hazai magyarságnak minél erősebb parlamenti képviseletet lehessen biztosítani" - írják a közlemény szerzői.
Az MPP elnöksége azt javasolja, hogy a hét végén, az RMDSZ elnök által megjelölt helyen és időpontban találkozzanak a pártok elnökei által meghatalmazott küldöttségek. Markó Béla és Tőkés László Bálványosfürdőn lezajlott újabb találkozóján az RMDSZ bejelentette: július 26-ig vár választ a Szász Jenő vezette MPP-től a szövetség "belső koalícióra" vonatkozó ajánlatára. Ennek értelmében az RMDSZ az őszi parlamenti választások előtt saját jelöltlistáin bejutó helyeket biztosít az MPP-nek, e párt politikusai pedig megtarthatják majd önállóságukat.
Szász Jenő azonban eddig elvetette ezt a változatot, ragaszkodva az egyenlő felek által létrehozandó "választási koalícióhoz". Tőkés azonban szombaton méltányosnak, reális alapokon álló javaslatnak nevezte az RMDSZ javaslatát, és megígérte: mindet megtesz, hogy közelítse egymáshoz az álláspontokat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?