Arad megyei magyarok: élet a sehol sincs határon

Az erdélyi Krónika szerint a határon túli magyarok az Európai Unió helyett az anyaországban bíznak, a magyar állampolgárság megszerzését a biztonságukat szavatoló tényezőnek tekintik.

Az euroszkepticizmus okait firtatva a lap kommentátora megjegyzi: „az utópisztikus ideális konstrukciókat fetisizáló, a nemzeti érzést idejétmúlt beidegződésnek tartó ellendrukkerek ideologikus vágyálmait megcáfolva, a nemzeti ellentéteket megoldani remélt Európai Unió a legkevésbé sem jelent garanciát arra, hogy a kisebbségi problémák rendeződjenek.” Példaként egyebek mellett a szlovákiai helyzetet hozza fel, rámutatva: a kisebbségek jogállásának rendezését illetően nincs túl sok okunk a bizakodásra.

„A magyar állampolgárság azt az érzést erősíti az igénylőkben, hogy van olyan állam, amely nem az elnyomásukra, hanem a támogatásukra törekszik” – hangzik a lap szerzőjének másik sarkalatos megállapítása. Ha ehhez hozzáadjuk azokat a kézzelfogható előnyöket, melyekhez a magyar állampolgárság révén juthatnak a Romániában élő magyarok – ilyen a vízummentes amerikai beutazás, az európai munkaerő-piaci esélyek javulása, valamint az a tény, hogy a magyar útlevél a nyugati államok többségében köztudomásúlag „többet ér”, mint mondjuk a román –, érthetővé válik, hogy az egyszerűsített honosítás iránti érdeklődés miért itt a legmagasabb. Persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Romániában élő magyarok száma meghaladja az 1,2–1,5 millió főt.

Ennyit az elméletekről; lássuk, mit mutat a gyakorlat.

Sokan vártak a lehetőségre

A magyar–román határtól alig harminc kilométerre található Pécska (Pecica) tizennégyezer lakosából ma alig négy és fél ezer vallja magyarnak magát. Az Antal Péter polgármester vezette település valóban minden tőle telhetőt megtesz, hogy ténylegesen felkerüljön Európa térképére. 2010 februárjában például a Szeged melletti Mórahalommal indított útjára egy projektet, mely bivalyfarm létrehozását tűzte ki célul a Maros Vizes Élőhely Park területén. Alig egy hónappal később már arról számolt be a sajtó, hogy belga befektetők építenének golfpályát Pécska mellett, néhány hónappal később pedig termálvízkutak tanulmányára nyert a település közel százezer eurót. Mindebből kiderül: a jövő itt az idegenforgalomról szól.

S hogy miről szól a jelen?

Egyebek mellett a magyar állampolgárság megszerzéséről, bár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi irodája előtt, melynek kapujára kiszegezték, hogy Honosítás 2011. február 9-étől, egyelőre nem hágnak egymás sarkára a kérvényezők. Kocsik Imre, a párt helyi szervezetének elnöke mégsem borúlátó.

„A folyamat még nagyon az elején tart – mondja –, de a lakosságtól pozitív visszajelzéseket kapok. Sokan vártak erre a lehetőségre, kiváltképp az idősebbek. A fiataloknak, ha magyar állampolgárok lesznek, több lehetőségük nyílik a külföldi munkavállalásra, oktatási intézmények látogatására; az idősebbek számára inkább az érzelmi kötődésről szól.”

Akik számára sürgősebb volt a kedvezményes honosítás, nem várták meg, míg az RMDSZ helyi szervezete felvállalja az ügyintézést, közli Kocsik; ők az aradi Demokrácia Központhoz fordultak, melyet a politikai rivális, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács működtet. A párt helyi elnökének idevágó megállapítása: „Ne zárjuk be egymás előtt az ajtókat, s ne csináljunk versenyt abból, hogy ki ad többet a romániai magyaroknak – hiszen mindannyian egy célt követünk.”

Magyar–román hétköznapok

Az RMDSZ pécskai elnöke szerint a településen élő magyarok fele élni fog a kedvezményes honosítás lehetőségével; az erdélyi magyarság egészére kivetítve a tippje: hatvan százalék. A többségi nemzet hozzáállása kapcsán jegyzi meg: „Nem lett volna ésszerű, ha ágálni kezdenek a kettős állampolgárság ellen, hiszen Románia is megadta azt a Moldáviában élő románoknak.” Kocsik szerint „sokat nyom a latban az is, hogy az állandóan pengeélen táncoló RMDSZ kormányon van; a románok és az Orbán-kabinet számára így – teszik, vagy sem – egyaránt megkerülhetetlen”.

Merőben más a véleménye erről Murvai Miklósnak, az aradi Demokrácia Központ vezetőjének, aki szerint a kormánypárt egyetlen hibája az, hogy „nincs politikai gerince, mindig is azzal szövetkezett, aki épp hatalmon volt”. E megosztottság éppúgy hozzátartozik a romániai magyarok hétköznapjaihoz, mint az a tény, hogy a szórványban élők nem elhanyagolandó része alig beszéli anyanyelvét. Az aradi irodában az ügyintézés így hol magyar, hol meg román nyelven folyik, ahogy a szükség épp megkívánja.

„Az érdeklődés meglehetősen nagy; januárban összesen 645 érdeklődő tért be hozzánk, 312 személynek sikerült kitöltenünk a szükséges iratokat” – vonja meg az első hónap mérlegét a központ vezetője, akitől megtudom: Arad megyében mintegy negyvenezer, a megyeközpontban tizennégyezer magyar él.

„Az első hullámban az idősek jöttek – mondja Murvai Miklós –, azok, akik korábban már rendelkeztek magyar állampolgársággal, s ismét meg szeretnék szerezni. Február folyamán indult meg a fiatalság, tehát a harminc éven aluliak, majd a családos, harmincas-negyvenes éveiben járó korosztály. Ők azért kérik a magyar állampolgárságot, hogy kiskorú gyerekeik is megkapják, s így biztosítva legyenek. A legidősebb kérelmező túl volt a nyolcvanötön, a legtávolabbról érkezett pedig egy amerikai állampolgársággal rendelkező egykori hazánkfia volt.”

Együttműködésre ítélve?

A Demokrácia Központban is tetten érhető nyelvi akadályok kapcsán jegyzi meg Murvai Miklós, hogy a szórványosodás valójában az anyanyelv elfeledésével kezdődik.

„A kisebbség próbál megfelelni a többség elvárásainak, ki akar vívni magának egy pozíciót a többségi közegben. Ehhez tökéletesen kell ismernie a többség nyelvét, ám ez a törekvés előbb-utóbb oda vezet, hogy akikben kevésbé erős az azonosságtudat, elveszítik identitásukat. Sok román nem érti, miért akarnak az ilyenek mégis megmaradni magyarnak. A válasz igen egyszerű: sok embert ismerek, akik elveszítették magyarságtudatukat, kapcsolódásukat, de a román közösség sem fogadta be őket; egyfajta sehol sincs határon mozognak, ami frusztráltsághoz vezet. Véleményem szerint Arad megye negyvenezer fős magyar közösségének tíz-tizenöt százaléka ilyen létállapotban él” – mondja.

Megoldást a kulturális és oktatási autonómia jelentene, ám Murvai Miklós szerint e téren éppen az RMDSZ pragmatizmusa miatt nem történt előrelépés.

„Mivel a magyarok nagy része egyszerűen nem ment el szavazni, a párt támogatottsága az 1990-ben zajlott választások során elért egymilliónál több szavazatról kétszázötvenezerre, vagyis az egynegyedére csökkent. Itt jön be a képbe a Magyar Néppárt, melyre elsősorban azért van szükség, hogy az elveszett szavazatokat begyűjtse. A parlamenti képviselet eléréséhez ez is kevés, ezért a jövő mindenképp a választási szövetség létrehozásáról szól. Nem egymás ellenében, hanem együtt kell tennünk az erdélyi magyarságért.”

Az Aradon élők az 1990-es évek második felében láttak már csodát, amikor is a város vezetése úgy oldotta a románok és magyarok közötti feszültséget, hogy kerekasztal mellé ültette mindkét tábor legradikálisabb szószólóit. Azok félóra leforgása alatt kifogytak az érvekből, mivel rájöttek: a közép-kelet-európai kis államok csak játékszerek a világ nagyhatalmainak a kezében. Azóta hisznek az együttműködésben.