Apokaliptikus forgatókönyvek is készülnek a kereskedelmi megállapodás elmaradására Nagy-Britanniában

brexit
London |

Apokaliptikus fejleményekre felkészítő forgatókönyvek is készülnek vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokért felelős minisztériumban arra az esetre, ha Nagy-Britanniának a kilépés időpontjáig nem sikerül kereskedelmi megállapodásra jutnia az Európai Unióval.

A The Sunday Times konzervatív vasárnapi brit lapnak név nélkül nyilatkozó minisztériumi illetékesek elmondták: készenléti tervezés folyik például arra, hogy a délkelet-angliai Dover évente 2,5 millió kamiont fogadó kikötőjének működése "a Brexit utáni első napon" összeomlik.

A lap egyik minisztériumi forrása szerint e forgatókönyv alapján Délnyugat-Angliától az északi Skóciáig a szupermarketekben két napon belül elfogyna az élelmiszer, a kórházak két héten belül gyógyszer nélkül maradnának, és a második hét végére elfogyna az üzemanyag is. A tervek alapján a hatóságok repülőgépek bérlésével vagy a brit királyi légierő (RAF) szállítógépeivel igyekeznének eljuttatni a legfontosabb árucikkeket és gyógyszereket az ország minden zugába.

A Brexit-tárgyalásokért felelős minisztérium szóvivője a lapnak megerősítette, hogy "folytak megbeszélések" ilyen jellegű forgatókönyvekről, az illetékes azonban "teljesen hamisnak" nevezte azt a beállítást, hogy ezeknek a forgatókönyveknek esélyük lenne a megvalósulásra.

Arra mindazonáltal brit hivatalos személyiségek és az üzleti szektor képviselői is felhívták már a figyelmet, hogy ha nem lesz kereskedelmi megállapodás az EU-val, és emiatt a brit EU-tagság megszűnése után vámadminisztrációs eljárásokat kell alkalmazni a jelenleg vámmentes kétoldalú kereskedelemben, az legalábbis súlyos költségekkel és potenciális fennakadásokkal járhat.

Jon Thompson, a brit adó- és vámhivatal (HMRC) vezetője a londoni alsóház költségvetési és pénzügyi bizottságának minapi meghallgatásán elmondta: az HMRC becslése szerint - amely a különböző elemzői számítások középértékét veszi alapul - a brit exportcégeknek minden egyes exporttétel után 32,50 fontba kerülne a vámáru-nyilatkozat kitöltése. Közölte: évente hozzávetőleg 200 millió tételnyi exportszállítmány indul az Egyesült Királyságból az Európai Unió más piacaira. Ez önmagában 6,5 milliárd font költséggel járna, ráadásul nagyjából ugyanennyi pótlólagos költség az EU-piacról származó - éves tételszámban jórészt a brit exportmennyiségnek megfelelő - importban is megjelenne, vagyis ez az adminisztrációs kötelem évente 13 milliárd fontba (több mint 4700 milliárd forint) kerülne.

Thompson szerint az egyéb EU-szabályozási - például eredetigazolási - kötelmek ehhez "még néhány milliárdot" hozzáadnának, így a költségtöbblet elérheti a 17-20 milliárd fontot.

A japán Honda autóipari konglomerátum brit érdekeltségeinek szakértői a londoni alsóház meghallgatásán elmondták: a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek az uniós beszállítóktól származó részegységeket hozó kamionok, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van.

 A Honda szakértői szerint, ha a kontinensről érkező részegység-behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme 850 ezer font (csaknem 310 millió forint) halmozott éves veszteséget okozna az üzemnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?