Angol segítséget kértek a gibraltáriak

Gibraltár |

<p>A gibraltári kormány csütörtök este azt kérte Londontól, hogy a brit haditengerészet bevetésével vessen véget a területi vizeit érő spanyol behatolásoknak.</p>

Peter Caruana főminiszter televíziós beszédében hozta nyilvánosságra, hogy levelet írt William Hague brit külügyminiszternek, amelyben hatékony intézkedéseket sürgetett avégből, hogy megvédjék a brit terület szuverenitását a Gibraltár körüli területi vizeken.

Javasolta a brit haditengerészet bevetését is a rendőrség megerősítése érdekében, illetve hogy az fenntarthassa a rendet és a törvényességet.

A politikus felsorolta azokat az eseteket is, amikor incidensek történtek az elmúlt hónapokban a spanyol csendőrség és a gibraltári rendvédelmi erők között.

Gibraltárt a spanyol örökösödési háborúban 1704-ben hódították meg a brit csapatok. Az utrechti békeszerződés (1713) azután hivatalosan is Nagy-Britanniának ítélte. London 1830-ban a koronagyarmatai közé emelte a területet. A londoni kormány 1969-ben autonómiajogokat is magába foglaló alkotmányt adott Gibraltárnak, a Francisco Franco diktátor kormányozta Spanyolország pedig blokád alá vonta a gyarmatot, amelynek lazítására 1982-ig kellett várni. A 2002-ben rendezett népszavazáson a gibraltáriak 99 százaléka arra voksolt, hogy terület maradjon továbbra is Nagy-Britannia külbirtoka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?