Amerikai vadászgépek több hullámban támadtak egy kiképzőtábort

Bagdad |

<p>Amerikai vadászgépek Észak-Irakban több támadást intéztek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik kiképzőtábora ellen, és legkevesebb 25 dzsihadistát megöltek, további 20-at megsebesítettek.</p>

Helyi lakosok csütörtöki közlése szerint a vadászgépek rakétái teljesen lerombolták az IÁ által júniusban elfoglalt Moszultól mintegy 25 kilométerre délre fekvő Hamman al-Alilban lévő tábort. A terrorszervezet környezetéből származó Twitter-bejegyzések szerint az amerikai repülőgépek tíz támadást hajtottak végre. 

Az amerikai légierő a múlt hónap óta rendszeresen támadja az IÁ állásait, támogatást nyújtva ezzel a terrorszervezet ellen harcoló észak-iraki kurd erők ellenoffenzívájához. Ugyanaznap az iraki hatóságok közlése szerint Bagdadban több pokolgépes merényletet és aknavetős támadást követtek el, amelyekben legkevesebb harmincan meghaltak.

A legsúlyosabb következményekkel járó merényletet az iraki főváros északi részén, egy főként síiták lakta negyedben követték el, ahol egy öngyilkos merénylő egy robbanószerekkel megpakolt gépkocsival belehajtott a hadsereg egyik ellenőrzőpontjába. A rendőrség tájékoztatása szerint tizenöten vesztették életüket a támadásban, harmincegyen pedig megsebesültek.

A belvárosban, egy cipőjavító üzlet mellett hárman meghaltak és nyolcan megsérültek egy másik pokolgépes merényletben, míg egy másik helyszínen, egy nagybani piacon hárman haltak meg és tizenegyen sebesültek meg egy robbantásban. Egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában egy katonai járőr két tagja életét vesztette, négyen megsebesültek. Aknavetős támadás is történt Bagdad déli külvárosaiban, a házakba becsapódó aknagránátok három embert megöltek rendőrségi jelentések szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?