Amerikai kommandósok szárazföldön is segítik az IÁ elleni offenzívát

Washington |

<p>Az amerikai hadsereg kommandósai közvetlen szárazföldi támogatást is nyújtanak - most első ízben - Líbiában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen harcoló erőknek, összehangolják az amerikai légicsapásokat és hírszerzési információkat szolgáltatnak - írta szerdán internetes kiadásában a The Washington Post című amerikai napilap.</p>

Névtelenül nyilatkozó amerikai és líbiai illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy a kis létszámú elitegység jelenléte - a helyszínen tartózkodó brit katonák mellett - a tengerparti Szirt városánál elmélyíti a Nyugat szerepvállalását az IÁ ottani, legerősebb szárnya elleni harcban.   Robyn Mack, az amerikai hadsereg afrikai hadműveleti erőinek (AFRICOM) szóvivője azt mondta a lapértesülésre reagálva, részletek említése nélkül, hogy amerikai katonai tisztségviselők kis számban folytatják a "ki-be járást" Líbiába és onnan a helyi erőkkel történő információcsere érdekében.   A szélsőséges iszlamisták líbiai fellegvárának számító Szírt város Tripolitól, a fővárostól 450 kilométerre keletre fekszik. Az amerikai hadsereg augusztus elsején kezdett légicsapásokat az IÁ ottani állásai ellen, hogy támogatást nyújtson a líbiai egységkormány katonáinak a dzsihadisták elleni harcban. A légicsapások a líbiai nemzeti egységkormány kérésére, Barack Obama amerikai elnök engedélyével kezdődtek. Azóta amerikai gépek mintegy harminc célpontra mértek légicsapásokat.       Líbia mély káoszba süllyedt Moammer Kadhafi diktátor hatalmának 2011-es megdöntése után. A kialakult hatalmi és biztonsági űr betöltésére hatalmi harc kezdődött a rivális milíciák között, megvetette a lábát az országban az Iszlám Állam is, az al-Kaidával szövetséges szervezetekhez hasonlóan. 2014 óta az országban két kormány és két parlament működött - az egyik a nyugati, a másik a keleti régiókban. Az ENSZ közvetítésével decemberben született megállapodás az elnöki tanács és az egységkormány létrehozásáról.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?