Algériában 41 nyugatit ejtettek túszul

Nouakchott |

<p>Két mauritániai forrás szerint 41 nyugati állampolgárt ejtettek fogságba szerdán Algériában iszlamista szélsőségesek egy gázkitermelő egység elfoglalásakor, annak megtorlásaként, hogy Algéria engedélyezte légtere használatát Franciaországnak a Maliban indított katonai intervenció során.</p>

A két forrás - az ANI mauritániai hírügynökség és a Sahara Medias - egyaránt a hajnali támadást végrehajtó iszlamista szervezet szóvivőjére hivatkozik, aki szerint foglyaik 9-10 országból vannak, többek között amerikaiak, franciák, britek és japánok.

    A támadók vezére a "félszemű" néven is ismert Mohtar Belmohtar, aki hosszú időn át az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet észak-afrikai szárnyának egyik parancsnoka volt - közölte a szóvivő.

    Az algériai hírügynökség szerint a támadásban nem egy, hanem két nyugati vesztette életét.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?