Afrikai vezetők új Marshall-tervet sürgetnek

Brüsszel |

<p>A második világháború utáni Európa újjáépítését segítő Marshall-tervhez mérhető segítségnyújtást szorgalmaztak kedden, az ebolajárvány megfékezése érdekében tartott magas szintű nemzetközi konferencián Brüsszelben afrikai vezetők.</p>

Libéria elnöke, Ellen Johnson Sirleaf arról beszélt, hogy a kór súlyos károkat okozott az érintett nyugat-afrikai országok gazdaságainak, talpra állításukhoz pedig jelentős anyagi erőforrásokra lesz szükség.      Alpha Condé guineai elnök elmondta, hogy országa Libériával és Sierra Leonéval közösen dolgoz majd ki regionális újjáépítési tervet, amelyet áprilisban Washingtonban mutatnak be a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak. Condé arra kérte a segítséget felajánló országokat és szervezeteket, hogy ne csak szavakban ígérjenek támogatást, hanem valóban folyósítsák a bejelentett összegeket.     

A harmadik érintett ország, Sierra Leone vezetője Ernest Bai Koroma azt emelte ki, hogy a járvány sújtotta államoknak sürgősen újra kell építeniük szociális rendszereiket, mindenekelőtt az egészségügyet és az oktatást.     

A három nyugat-afrikai állam vezetői amellett kötelezték el magukat, hogy heteken belül, áprilisra nullára szorítják az emberi megbetegedések számát. "Addig nem teljes a győzelem, míg egyetlen emberi megbetegedés is előfordul" - nyomatékosította Koroma.      

Az Európai Bizottság arra figyelmeztet, hogy a nemzetközi erőfeszítéseknek köszönhetően a megbetegedések száma jelentősen csökkent ugyan, de a járvány elleni küzdelem lendületének nem szabad megtörnie annak érdekében, hogy a fertőzöttek száma ne kezdjen ismét meredeken emelkedni. A brüsszeli testület arra is emlékeztetett, hogy az unió és tagállamai közösen 1,2 milliárd eurónál is többel járultak hozzá a kór elleni küzdelemhez. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?