Afgán elnökválasztás - másfél millió gyanús szavazat

Kabul |

<p>A múlt havi afganisztáni elnökválasztáson leadott szavazatok közül nagyjából másfél millió esetében áll fenn a csalás gyanúja - közölték szerdán Kabulban az Európai Unió választási megfigyelői.</p>

"Számításaink szerint 1,5 millió gyanús szavazat van" - jelentette be sajtóértekezleten Dimitra Ioannou, az EU-megfigyelők helyettes vezetője.Ezek túlnyomó többségén - körülbelül 1,1 millió szavazólapon - Hamid Karzai hivatalban lévő elnök neve szerepel, másik 300 ezren Karzai fő ellenfeléé, Abdullah Abdullah volt külügyminiszteré.
    Ha érvénytelennek nyilvánítanák az összeset az EU által gyanúsnak mondott voksok közül, akkor előfordulhat, hogy Karzai elnöknek nem lesz elegendő többsége az első fordulós győzelemhez, így második fordulót kell tartani.
    Közben az afgán választási bizottság közölte, hogy helyi idő szerint szerda este kihirdeti az augusztus 20-i tartományi és elnökválasztás nem hivatalos végeredményét. A testület utoljára a szavazóhelyiségek 95 százalékában leadott szavazatok összesítése alapján közölt részeredményt, eszerint Karzai 54 százalékot kapott, Abdullah 28 százalékon áll.
    Több tízezer szavazatot már érvénytelennek nyilvánítottak csalás miatt, és további több ezer panasz kivizsgálása még folyamatban van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?