A világ menekültgyermekeinek kevesebb mint fele részesül oktatásban

A világ menekültgyermekeinek kevesebb mint fele részesül oktatásban - hívta fel a figyelmet az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) pénteken.

Filippo Grandi menekültügyi főbiztos rámutatott: ha nem fektetnek be a menekültek oktatásába, felnő egy olyan nemzedék, amely képtelen lesz az önálló életre és a munkára.

A mintegy 7,1 millió iskolaköteles korú menekültgyermekből 3,7 millió nem látogat oktatási intézményt - írta jelentésében a genfi székhelyű főbiztosság az új tanév közeledtével.

Miközben világszerte a gyermekek 91 százaléka jár általános iskolába, a menekültek körében ez az arány mindössze 63 százalék. Az oktatás lépcsőin felfelé haladva egyre rosszabbak az adatok: míg világszerte a fiatalok 84 százaléka tanul középiskolában, a menekültek között 24 százalékos ez az arány, egyetemre pedig 3 százalékuk jár, szemben a világszintű 37 százalékkal.

Az UNHCR azt kérte az egyetemektől, hogy legyenek rugalmasabbak a diplomák kiadásánál, mivel sokan az erőszak elől menekülve kénytelenek hátrahagyni felsőfokú tanulmányaikat.

A menekültügyi főbiztosság egyúttal felszólította a kormányokat és az adományozókat, hogy támogassák új kezdeményezését, amelynek célja középiskolák építése, tanárok képzése és a menekültgyerekek oktatási költségeinek átvállalása családjaiktól.

Iskolázottság és munkalehetőségek híján "a fiatalok sokkal könnyebben kizsákmányolhatók, és elkeseredettségükben nagyobb eséllyel fordulnak illegális tevékenységek felé" - hangsúlyozta jelentésében a főbiztosság.

Az UNHCR megjegyezte, hogy a befogadó országoknak is javára válik, ha újabb oktatási létesítmények épülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?