A világ legritkább bálnáját mosta partra Új-Zéland partjainál az óceán

bálna k

A világ legritkább bálnafajának egy példányát moshatta partra Új-Zélandon az óceán – közölte hétfőn az új-zélandi természetvédelmi hivatal (DOC).

Ez a bálnafaj annyira ritka, hogy az 1800-as évek óta csupán hat példányát sikerült azonosítania a tudósoknak – írták a közleményben.

Az öt méter hosszú bálna tetemét, amely a tudósok szerint egy ásófogú csőröscetet (Mesoplodon traversii) lehetett, a Déli-szigeten, Dunedin közelében, az Otago parton fedezték fel július 4-én.

Először nyílik alkalma rá a tudósoknak, hogy felboncoljanak egy példányt ebből a ritka fajból – hangsúlyozta a felfedezés jelentőségét Gabe Davies, a DOC illetékese.

Mint hozzáfűzte, a bálnát egyelőre egy hűtőházban tárolják, míg a hivatal a helyi őslakosokkal együttműködve dönt a következő lépésekről, figyelembe véve a felfedezés nemzetközi jelentőségét is.

A tudósok DNS-mintát vettek a példányból, ám a genetikai elemzés több hetet vehet igénybe, s csak az eredmény birtokában tudják majd véglegesen megerősíteni, hogy a bálna mely fajhoz tartozik.

2010-ben egy nőstény ásófogú csőröscetet és borját sodorta partra a víz Új-Zélandon, és szintén DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani, hogy a ritka fajhoz tartoztak. A kutatók akkor találkoztak először e faj példányaival, korábban csak csonttöredékek alapján tudták azonosítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?