A Vatikán törvényt fogadott el a pénzügyi átláthatóságról

Vatikánváros |

<p>Botrányokkal tarkított évtizedek után a Vatikán bejelentette szerdán, hogy törvényt hoztak az egyházi állam pénzügyeinek nagyobb átláthatósága érdekében, amit a nemzetközi közösség is szorgalmazott.</p>

Ferenc pápa reformprogramjának egyik fő célja márciusi megválasztása óta az egyház pénzügyi tekintélyének a helyreállítása.     A pénzügyi áttekinthetőségről és a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény kedden lépett hatályba, miután elfogadta a Vatikáni Állam Pápai Bizottsága, és a pápa is jóváhagyta. Az IOR vatikáni bank tevékenységét és minden más, pénzügyekkel foglalkozó igazgatási ágazat tevékenységét szabályozza, kitér a belső ellenőrzésre és más országok igazságügyi szerveivel való együttműködésre is.     A törvény nagyobb hatalmat ad a vatikáni pénzügyi hatóságnak (IAF), amelyet felhatalmaztak a bank tevékenységének nyomon követésére, a pénzügyi tevékenységgel foglalkozó vatikáni minisztériumok meglepetésszerű ellenőrzésére, az alkalmazottak hozzáértésének és becsületességének felmérésére és az összes ügyosztály dokumentumainak megvizsgálására.     "Ezzel a törvénnyel szerintünk 99 százalékban teljesítettük, amit megkövetelnek a nemzetközi normák. A többi már csak apró részlet" - mondta Federico Lombardi szóvivő.     Ferenc pápa, aki a pénzügyi reformot előkészítő bizottságot kinevezte, akkoriban nem zárta ki azt sem, hogy ha kell, bezárják az IOR bankot. Az olasz hatóságok pénzmosás gyanújával nyomoztak a bankban, és júniusban letartóztattak egy főpapot is, akit decemberben állítanak bíróság elé.     Az IAF júliusban már megállapodott az olasz hatóságokkal a pénzügyi és banki információk cseréjéről, hogy hatékonyabban lehessen felvenni a küzdelmet a pénzmosással. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?