A törökök nem segítenek Szíriában az USA-nak, ha a kurdok igen

Ankara |

<p>A török haderő nem vesz részt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet uralta Rakka felszabadítására irányuló hadműveletben Szíriában, ha a szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) igen - jelentette ki Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő csütörtökön New Yorkban a TRT Haber török állami hírtelevíziónak adott interjújában.</p>

Erdogan az ENSZ-közgyűlés 71. ülésszakán, a testület általános vitájában vesz részt.

Kalin kifejtette: Törökország támogatja az IÁ "fővárosának" tartott Rakka és más szíriai települések megtisztítását, de elvei és feltételei változatlanok. A szóvivő jelezte: az üggyel kapcsolatos tárgyalások folytatódnak, még nem állapodtak meg semmiben.

Barack Obama amerikai elnök a G20 csoport közelmúltban tartott kínai csúcsértekezletén tett javaslatot Recep Tayyip Erdogan török elnöknek egy közös rakkai hadműveletre vonatkozóan.

Ankara támogatja az amerikai javaslatot, de az YPG-t terrorszervezetnek tartja, miközben a kurdok az az Egyesült Államok leghatékonyabb szövetségesei Szíriában az IÁ elleni harcban. Washington Ankara igényének eleget téve korábban azzal fenyegette meg a szíriai kurd milíciát, hogy elveszíti az Egyesült Államok támogatását, ha nem vonul vissza az Eufrátesz keleti partjára. Török források szerint az YPG még mindig nem teljesítette a kérést.

Törökország augusztus 24-én indította meg Eufráteszi Pajzs elnevezésű hadműveletét Észak-Szíriában az IÁ és a kurd fegyveresek visszaszorítása érdekében. A kurdok nem sokkal azelőtt keleti irányból átlépték az Eufráteszt, és ellenőrzésük alá vonták Manbídzs városát. Ankara tart a YPG térnyerésétől, mert a kurdok megerősödése Észak-Szíriában, felbátoríthatja a Törökországban élő több milliós kurd kisebbséget.

A határ menti sáv megtisztítása után az Eufráteszi Pajzs dél felé, Báb irányába fordult, Rakka azonban mintegy 130 kilométerre délkeletre fekszik a török haderő beavatkozásának jelenlegi vonalaitól.

Az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön azt jelentette, hogy a katonai akció keretében eddig közel 1200 négyzetkilométert szerzett vissza a Törökország támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet. Mint írták: Dzserablúszba több mint 20 ezer, korábban elmenekült szíriai tért vissza, így a város lakosainak száma egy hónap alatt 3500-ról mintegy 25 ezerre nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?