A szlovén parlament engedélyezte a katonák kivezénylését a határ védelmére

Ljubljana |

<p>A szlovén parlament szerda hajnalig tartó, több mint ötórás maratoni vita után felhatalmazta a hadsereget arra, hogy segítséget nyújtson a rendőrségnek az ország határainak megvédésében a Szlovéniába érkező közel-keleti menekülthullám közepette.</p>

A képviselők az ehhez szükséges kétharmados többséggel - 66 támogató szavazattal, öt voks ellenében - módosították a honvédelmi törvényt, újabb hatáskörökkel ruházva fel a hadsereget a migránsválság idejére, de legfeljebb három hónapra, nyitva hagyva a lehetőséget az időtartam meghosszabbítására.    A katonák segíteni fogják a rendőrséget a 670 kilométer hosszú szlovén-horvát határon, amely egyben a schengeni övezet határa is. A rendőrökkel együtt fognak járőrözni, hozzájuk hasonlóan intézkedhetnek a migránsokkal szemben, korlátozhatják is az emberek szabad mozgását, illetve közreműködhetnek tömegek megfékezésében, amit az eddig hatályos törvény nem tett lehetővé számukra.     A katonák eddig a határsávtól legfeljebb 50-100 méterre tartózkodhattak, és a rendőrség munkáját legfeljebb technikailag vagy logisztikailag segíthették.    A magyar-horvát zöldhatár lezárása után a Horvátországba érkező menekültáradat a szlovén határ felé vette útját. A Közel-Keletről, javarészt a háború sújtotta Szíriából Törökországon és Görögországon át érkező migránsok jelentős része Németországba vagy Ausztriába akarnak menni, és Szlovéniát tranzitországnak tekinti, ugyanúgy, mint Macedóniát, Szerbiát vagy Horvátországot.     A szlovén kormány szerint a hatóságok nem tudják kezelni a menekülthullámot, naponta legfeljebb 2500 migránst tudnak befogadni. Miro Cerar miniszterelnök szerint ehhez képest hétfőn több mint nyolc-, kedden délig pedig további hatezer migráns érkezett szlovén területre, és nagy részük illegálisan, a zöldhatáron keresztül jutott be az országba.     A horvát média szerint szerdára virradóra több incidens történt migránsokkal Szlovéniában. Éjfél után a rendőrök mintegy ezer menekültet tartóztattak fel Rigonce közelében, két kilométerre a Dobova határátkelőtől. Illegálisan átlépték a zöldhatárt, és befogadóközpontokba szállították őket regisztrálásra. Dobovánál a buszokra felszállni igyekvő menekültek dulakodni kezdtek a szlovén katonákkal, többen megsérültek. Éjfél előtt egy-másfél órával mintegy kétezer - más hírek szerint 4500 - menekült áttörte át az osztrák határon fekvő Sentiljnél a kerítését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?