A szíriai légierő lelőtte a dzsihadisták két harci repülőgépét

Bejrút |

<p>A szíriai légierő lelőtte az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet két harci repülőgépét a közel-keleti ország északi részén - közölte Omrán ez-Zohbi, Szíria tájékoztatási minisztere a SANA hivatalos hírügynökség jelentése szerint.</p>

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet arról számolt be néhány nappal ezelőtt, hogy a Közel-Keleten előrenyomuló dzsihadisták három harci gépet zsákmányoltak a szíriai hadseregtől, amikor elfoglalták az Aleppótól keletre fekvő al-Dzsarra repülőteret, és most az iraki hadsereg egykori pilótái tanítják repülni az IÁ embereit a repülőtér környékén.

Omrán ez-Zohbi ennek kapcsán elmondta, hogy a szíriai hadsereg ezen repülőgépek közül kettőt megsemmisített, a harmadik gép után pedig tovább kutat. Damaszkusz ezzel először ismerte el hivatalosan, hogy az Iszlám Állam birtokába kerültek a szóban forgó repülőgépek. 

"A szíriai arab hadsereg landolás közben, a kifutópályán semmisítette meg a két repülőgépet" - mondta a tárcavezető. Szemtanúk szerint MiG 21-es vagy MiG 23-as típusú gépekről lehetett szó, azt azonban nem tudták megmondani, hogy volt-e fegyverzete a gépeknek.

A Reuters brit hírügynökség nem tudta megerősíteni sem a gépek megszerzéséről, sem pedig a lelövésükről szóló értesüléseket. A közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai parancsnokság (CENTCOM) pénteken azt közölte, hogy tudomása szerint sehol nem szállt fel olyan harci gép, amelyet az IÁ valamely pilótája vezetett volna. Korábban is volt arra példa, hogy a radikális csoportosulás tagjai fegyvert zsákmányoltak a szíriai, illetve iraki hadseregtől, de az OSDH szerint most fordult elő először, hogy harci gépet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?