A svéd karikaturista szerint ő volt a koppenhágai merénylet célpontja

Koppenhága |

<p>Lars Vilks svéd karikaturista szerint ő volt a célpontja annak a fegyveres támadásnak Koppenhágában, amelynek következtében egy 40 éves férfi meghalt, három rendőr megsebesült.</p>

A súlyos incidens az egyik koppenhágai kulturális központ kávézójánál történt, ahol Vilks vezetésével rendezvényt tartottak a szólás szabadságáról. A tettes tüzet nyitott a kávéház ablakain keresztül a bent ülőkre, és szemtanúk szerint be is akart hatolni, de ez nem sikerült neki. Az esemény biztonságára ügyelő rendőrök viszonozták a tüzet, de a támadónak sikerült egy személyautón elmenekülnie. 

Vilks az a karikaturista, aki évekkel ezelőtt egy rajzsorozatában Mohamed prófétát kutyatesttel ábrázolta. Azóta testőrök vigyáznak a biztonságára. A mostani támadásban nem sebesült meg.

A karikaturista az AP amerikai hírügynökségnek szombaton késő este azt mondta, meggyőződése, hogy ő volt a merénylet célpontja. Emlékeztetett arra, hogy rajzai miatt már korábban számos fenyegetést kapott. 

Arról is beszélt, hogy a támadáshoz valószínűleg a Charlie Hebdo francia hetilap szerkesztősége ellen januárban elkövetett merénylet adott ötletet. Az iszlamisták által elkövetett párizsi támadásban 12-en haltak meg, köztük több karikaturista.

Lars Vilks rajzsorozata annak idején nagy vitát, a muzulmán országok részéről pedig heves tiltakozást váltott ki, több iszlám csoport halállal fenyegette meg őt. Az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat 150 ezer dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére.

A koppenhágai lövöldözés tettesét a rendőrség az éjszakai órákban még nagy erőkkel kereste, de egyelőre nem sikerült kézre kerítenie. Még este közzétettek a fő gyanúsítottról egy fényképet, ezen egy körülbelül 185 centiméter magas, sportos, 25 és 30 év közötti férfi látható, aki sötét dzsekit és bordó sapkát vagy csuklyát visel.

A szombati támadást Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök terrorcselekménynek minősítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?