<p>Ideiglenesen kiüríttette a washingtoni Fehér Ház sajtótájékoztatókra használt helyiségét kedden az elnök biztonságáért felelős szolgálat, a Secret Service.</p>
A Secret Service kiüríttette a Fehér Ház sajtótermét
Washington |
A napi, délután kettőkor kezdődő sajtótájékoztatón részt vevő újságírók pánik nélkül hagyták el a helyiséget. Az elnöki rezidencia és hivatal északi gyepéről is elküldtek mindenkit. A sajtóterembe a mintegy 20 percig tartott riadó után visszaengedett újságíróknak Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy a helyiséget egy, a washingtoni rendőrséghez befutott, az elnöki hivatalnak a sajtó által használt részére vonatkozó bombafenyegetés miatt ürítették ki. A termet bombakereső kutyával kutattatták át. Earnest szerint Barack Obama elnököt és családját "nem mozgatták" a sajtóterem evakuálása alatt. A nap folyamán korábban a kongresszusban is kiüríttettek egy termet, amelyben az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) működésével kapcsolatban tartottak meghallgatást. Az elnöki hivatal szóvivője nem tudta megmondani, hogy volt-e összefüggés a két incidens között.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.