A pápa óva intett a középszerűségtől és a pletykálkodástól

Vatikánváros |

<p>Ferenc pápa figyelmeztette szombaton a vatikáni állam tisztviselőit, hogy munkájuk középszerűségbe, pletykálkodásba és bürokratikus akadékoskodásba süllyedhet, ha elfelejtik, hogy az egyház szolgálata hivatás. A katolikus egyházfő a Vatikán központi apparátusához, a kúriához intézett első karácsonyi üdvözletében arról beszélt, hogy ha nincs meg a szakmaiság, akkor a tisztségviselők munkája lassan középszerűségbe sodródik.</p>

A bíborosokhoz, püspökökhöz, főpapokhoz és a világi emberekhez szólva, akik a Vatikán különböző részlegeit irányítják, azt sürgette, hogy mindig szakmaiságra és szolgálatra törekedjenek.
   

Az egyházfő szombaton kijelentette, hogy egy olyan kúriát szeretne, amely sokkal fogékonyabb a helyi püspökök igényeire, akik már régóta panaszkodnak arra, hogy Róma lassan és nem segítőkészen avatkozik munkájukba. Hangoztatta: szeretné, hogy az egyház egészében kevesebbet foglalkozzon a moralizálással, mintsem azzal, hogy nagyobb könyörületet mutasson az elesettek iránt. Ugyanakkor dicsérte is a központi apparátus munkáját: előre leírt szövegét kiegészítette azzal a mondattal, miszerint a római Kúriában "voltak és ma is vannak szent emberek".
   

Ferenc pápa - megismételve korábbi felhívásait - ezúttal is arra kérte a vatikáni tisztviselőket, hogy utasítsák el a rosszindulatú pletykákat. Mint mondta "a pletykálkodás káros az embereknek, az egyház munkájának, és környezetének".
   

Megfigyelők ennek kapcsán rámutattak: mostanában a pletykák legfőképpen a pápa által a nyáron megbízott két vizsgáló testület munkájára összpontosulnak: ezeknek az a feladatuk, hogy tanácsot adjanak a vatikáni bank reformjára, illetve a Szentszék pénzügyi és adminisztratív szerkezetének általános ésszerűsítésére.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?