A pápa bírálta az emberek kitaszító, elválasztó és elszigetelő láthatatlan falakat

A nők szerepét méltatta Ferenc pápa

Ferenc pápa bírálta az embereket "kitaszító, elválasztó és elszigetelő láthatatlan falakat" pénteken, amikor panamai látogatása során fiatalkorúak börtönébe látogatott.

Ferenc pápa, aki a vasárnapig tartó Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából utazott a latin-amerikai országba,  bírálta az emberek megbélyegző címkézését. "A címkék végeredményben csak elválasztanak: itt vannak a jók, és ott a rosszak, itt az igazak és ott a bűnösök" - jelentette ki a fiatalkorú fogvatartottak előtt a Panamavárostól mintegy 30 kilométerre található Pacorában.

"Ez a magatartás mindent beszennyez, mert láthatatlan falat emel, amelyről azt hiszik, hogy kitaszítva, elválasztva, elszigetelve csodával határos módon minden problémát megold".     

"Amikor ezt egy társadalom vagy közösség megengedi, és nem tesz semmi mást, csak panaszkodik és rágalmaz, a megosztás, a kitaszítás és a konfrontáció ördögi körébe lép" - mondta a pápa, aki szerint a fogva tartottakat ugyanannyi méltóság és remény illet meg, mint bárki mást.

 Beszéde után a katolikus egyházfő több fiatal fogva tartottat meggyóntatott.

Ferenc pápa hagyománnyá tette foglyok meglátogatását külföldi útjai során. Tavaly megváltoztatta az egyház tanítását a halálbüntetésről, mondván, hogy az minden esetben megengedhetetlen.

A pacorai intézményben mintegy 150 fogva tartottat őriznek, többen emberölés miatt töltik büntetésüket. A mintaértékűnek tekintett börtönt egy évvel azután nyitották meg, hogy öt kiskorú meghalt egy panamavárosi börtönben 2011-ben. Kilenc embert- közöttük a börtön vezetőit és rendőröket - ítéltek el emberölés és hanyagság vádjával.

Ferenc pápa csütörtökön a remény üzenetével üdvözölte hivatalosan az Ifjúsági Világtalálkozóra érkezett tízezreket a főváros tengerparti parkjában. Felszólította őket, hogy hidakat, és ne falakat építsenek, egyértelműen utalva az amerikai-mexikói határon fal építését követelő Donald Trump elnökre.

Ezt megelőzően a pápát fogadta Juan Carlos Varela panamai elnök, akit figyelmeztetett, hogy ugyanezek a fiatalok azt követelik, hogy a közéleti személyiségek a rájuk bízott tisztségeknek megfelelően tisztességes életet éljenek.

"Egyszerűségre és átláthatóságra, mások és a világ iránti felelősségérzetre szólítom fel őket" - mondta a pápa Varelának és más panamai vezetőknek.

A Transparency International becslései szerint feltehetően a panamai GDP 1 százaléka, mintegy 600 millió dollár veszett el különböző korrupciós machinációk során Ricardo Martinelli elnöksége (2009-2014) között. Martinellit tavaly adták ki az Egyesült Államokból Panamának kémkedés és sikkasztás vádjával.

A pápa helyi idő szerint péntek délután a tervek szerint keresztutat jár a világtalálkozóra érkezett argentin fiatalokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?