<p>A migráció tekintetében nem változik a merkeli politika, ugyanis a német kancellár hajlamos arra, hogy "kiülje" a válságokat - jelentette ki a Nézőpont intézet ügyvezetője pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.</p>
A migráció tekintetében nem változik a merkeli politika
Fodor Csaba Angela Merkel azon álláspontjával kapcsolatban nyilatkozott, hogy nem lehet megtagadni a belépést a háborús menekültek elől. Inkább a dublini egyezményt kell erőteljesebben alkalmazni, vagyis oda visszaküldeni őket, ahol először regisztráltak. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: "röviden úgy lehetne összefoglalni, ami Nyugat-európában történik, hogy a nyugati vezetők egyre inkább kezdenek az egykori Gyurcsány Ferencre hasonlítani. Abban az értelemben, hogy végletekig megpróbálják kivárni az egyes válságokat". Ugyanakkor a változó körülményeket a lehető legkisebb mértékben figyelembe véve ragaszkodnak hibás stratégiájukhoz - tette hozzá. Mi Kelet-Közép-Európaiak egy sor társadalmi és a jövőt érintő kérdésről mást gondolunk, ezért a két álláspont szembenállása várható, és Európa jövőjéről igen komoly viták fognak szólni a jövőben - mondta Fodor Csaba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.