A magyarországi választási eredmények percről percre

Budapest |

<p>A szavazókörök zárása után a szavazatszámláló bizottságok elkezdik összesíteni a leadott voksokat, hogy az egyéni választókerületi választási bizottságok legkésőbb hétfőn megállapíthassák az egyéni választókerületi eredményeket. 99,47%-os feldolgozottságnál Fidesz 52,76%, MSZP 19,31%, Jobbik 16,69%, LMP 7,43%, MDF 2,66, Civil Mozgalom 0,9%.</p>

00:38

Nincs elkeseredve a Civil Mozgalom az országgyűlési választás első fordulójának eredménye miatt, mert az országos átlagban elért 0,9 százalékos támogatottság azt mutatja, hogy sok és hatékony munkát végeztek a párt lelkes aktivistái - mondta Seres Mária, a párt elnöke vasárnap késő éjjel Budapesten.

Országosan mintegy ötezer szavazat hiányzott az egy százalékos küszöb eléréséhez, amivel együtt járhatott volna a pártnak juttatott állami támogatás - mutatott rá.

Arról is beszélt, hogy azokban a megyékben, ahol sikerült területi listát állítaniuk, "ott bőven túl voltak az egy százalékon", és 44 induló pártból ők lettek a hatodikak. Nagy hátránynak érezték ugyanakkor, hogy nem tudták lefedni teljesen az egész országot, ezért már ezen az éjszakán elkezdték több megyében is a helyi szervezetek megalakítását - ismertette.

Hozzátette, hogy készülnek az önkormányzati választásokra, és bíznak abban, hogy "van helyük a közéletben".

Seres Mária úgy fogalmazott: ők nem egy választásra készültek, hosszú távon szeretnének jelen lenni a közéletben. Mint mondta, sokan meglátták a Civil Mozgalomban azt, ami "húsz éve hiányzik a parlamentből". Megemlítette, hogy lelkesedéssel, és nem pénzzel jutottak el odáig, hogy országos listát állítsanak.

Mint közölte, az eredmény azt is megmutatja, hogy szükség van a Civil Mozgalomra. A választók ugyanakkor az utóbbi hat hétben sem sokat hallhattak a médiában a pártról, és "a híradásokból rendre kimaradtunk".

Seres Mária kitért arra, hogy a másik öt párttal nem tudtak rivalizálni az anyagi háttér tekintetében, nem tudtak beszállni az óriásplakát- és szórólapkampányba, minden jelölt kizárólag a saját eszközeit használta, és"erre a legbüszkébbek".

Megfogalmazása szerint "van folytatása a Civil Mozgalomnak", mivel a civil nyomást nem csak a parlamenten belülről, hanem azon kívülről is lehet gyakorolni.

00:30

Történelmi siker a Fidesz választási győzelme, a magyar pártrendszerben pedig tektonikus változások indultak el G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója szerint. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője is úgy véli, hogy a Fidesz megszerezheti a kétharmados többséget, ehhez 52 mandátumra van még szüksége.

Európában példátlan, hogy egy párt kétharmados parlamenti többségre tegyen szert, a Fidesznek pedig erre nagy az esélye - mondta az MTI-nek G. Fodor Gábor, a Századvég kutatási igazgatója. A politológus hozzátette: a Századvég választás előtti becslései szerint a pártnak 52-53 százalék körüli listás eredmény elérése esetén lehet alkotmányozó többsége, a Fidesz pedig 53 százalékot ért el.

G. Fodor Gábor szerint a választás a Fidesz történelmi sikerét hozta. Mint mondta, emellett eltörpül a Jobbik térnyerése, Európában ugyanis számos országban van erős radikális párt, a választók több mint felének támogatását magáénak tudó politikai erő azonban szinte sehol sincs.

A Fidesz elsöprő sikerének magyarázata G. Fodor Gábor szavai szerint az elmúlt évek "bűn rossz szocialista kormányzása"; a politológus úgy véli: végső soron ez vezetett a Jobbik megerősödéséhez is.

A Fidesz győzelméhez azonban az is kellett, hogy a párt integrálni tudja a korábbi baloldali szavazók egy részét, képes legyen elhitetni velük: a Fidesz az egyetlen hiteles és kormányképes erő - mondta G. Fodor Gábor.

A politológus hozzátette: tektonikus változások kezdődtek a magyar politikában, először került be két új politikai erő az Országgyűlésbe, a kétpólusú pártrendszer ezzel a múlté, ami a stratégiák újraírására sarkallja majd a pártokat.

G. Fodor Gábor szerint a Jobbik parlamentbe jutása megnehezítheti a Fidesz dolgát, mivel a radikális párt "inkább gátja, és nem előmozdítója lesz a jó kormányzásnak", mindez azonban még inkább középre, centrális pozícióba mozdíthatja a Fideszt.

A Századvég kutatási igazgatója rámutatott: az MSZP csaknem 20 százalékos eredménye azt jelzi, hogy a szocialista párt ereje még mindig nagyobb annál, mint amit a közvélemény-kutatók előre jeleztek, és ez erőt adhat az MSZP újraszervezéséhez vagy akár Gyurcsány Ferenc visszatéréséhez is.

Az LMP-ről szólva G. Fodor Gábor elmondta: a párt valószínűleg nemcsak az SZDSZ egykori bázisát sorakoztatta fel maga mögé, hanem azokat a - többségében fiatal - választókat is, akik bár elégedetlenek a jelenlegi politikai elittel, nem vonzódnak a radikális eszmékhez.

"Okosak voltak a választók" - kommentálta az MDF kiesését a politológus, hozzátéve: a demokrata fórum hitelét vesztette, "habarékpárttá" vált, amely csakis vezetőinek politikai túlélését szolgálta, és a szavazók átláttak ezen.

A Fidesz megszerezheti a kétharmados többséget Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője szerint is.

A politológus az MTI-nek elmondta: a Fidesznek ehhez a ma begyűjtött 206-on túl további 52 mandátumot kell nyernie a második fordulóban, amire jó az esélye a vasárnapi eredmények ismeretében, mivel ennél több egyéni választókerületben várja az élről a folytatást.

Szomszéd Orsolya hozzátette, még nem tudni, hogy a 20 százalékos eredményt elérő MSZP megőrizheti-e váltópárti szerepét, de véleménye szerint erre jobb az esélye, mint a Jobbiknak, amelyet szélsőségessé gátolhat meg ebben.

A politológus rámutatott: a gyökeres változás iránti választói igény nagy nyertese a két új szereplő, a Jobbik és az LMP. Bejutásukkal egy nagy, domináns párt mellett két közepes és egy kisebb erő lesz jelen a parlamentben, a Fidesz pedig kétoldalú ellenzékkel néz majd szembe - mondta Szomszéd Orsolya.

Az elemző úgy véli: az MDF-re nagy valószínűséggel "az SZDSZ sorsa vár".

00:21

Ötvenhét egyéni választókerületben kell második fordulót rendezni, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét vasárnap.

A Fidesz-KDNP 55 kerületben végzett az első helyen, az MSZP két budapesti körzetet nyert meg.

Az MSZP 38, a Jobbik 16, a Fidesz-KDNP 2 választókerületben lett második, míg Edelényben Molnár Oszkár független jelölt, volt fideszes politikus szerezte meg a második legtöbb szavazatot. Ez az egyetlen körzet, ahol a szocialista jelölt nem került be az első háromba.

A Jobbik 27, az MSZP 16, a Lehet Más a Politika 13 választókerületben lett harmadik. A második fordulóba jutott Bethlen Farkas független jelölt Vácott a harmadik helyen.

00:19

A Fidesz éjszaka elnökségi ülést tart - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap este a TV2 Frizbi című műsorában.

"Sok megbeszélnivalónk van, amit elkezdtünk, azt két hét múlva folytatni kell" - mondta.

Kérdésre válaszolva közölte: a belügy- és a pénzügyminiszter személyét is két hét múlva nevezi meg, továbbá azt is elmondta, hogy nem költözik át a miniszterelnöki rezidenciába.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy szeretne kettesben lenni a feleségével, valószínűleg borozni mennek "oda, ahova a választások éjszakáján menni szoktak". Hozzátette: van mit megbeszélniük feleségével, hiszen a kampány felemészti az embert, megviseli a kapcsolatokat.

A pártelnök elmondta azt is, hogy a választási eredmények fényében nem hívott fel senkit, egyedül a Mezőtúron élő nagymamáját, akinek születésnapja van.

Szólt arról is, hogy Mesterházy Attila telefonon gratulált neki és azt mondta, keményen fog harcolni a következő két hétben.

A miniszterelnöki rezidenciába való költözésről Orbán Viktor annyit mondott, "maradok, ahol vagyok", nem én változtam meg, hanem a munkám változik meg".

Az első intézkedésekről azt mondta, először a következő választási fordulóra kell koncentrálni. A Fidesz első embere hozzátette: a választás lényege a tisztelet. Hozzátette: addig tilos úgy viselkedni, mintha megnyertük volna a választást.

"A következő két hétben a tisztelet hangján kell beszélni 70-60 nyitva maradt mandátum miatt néhány száz ezer választópolgárral" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök-jelöltje.

00:17

A területi listákra leadott szavazatok 99,47 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépi át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt.


1. FIDESZ-KDNP (52,76 százalék, 2.679.344 szavazat)
2. MSZP (19,31 százalék, 980.484 szavazat)
3. Jobbik (16,69 százalék, 847.591 szavazat)
4. LMP (7,43 százalék, 377.317 szavazat)
5. MDF (2,66 százalék, 134.882 szavazat)
6. CM (0,90 százalék, 45.493 szavazat)
7. MUNKÁSPÁRT (0,11 százalék, 5.588 szavazat)
8. MSZDP (0,08 százalék, 4.105 szavazat)
9. ÖP (0,05 százalék, 2.715 szavazat)
10. MIÉP (0,03 százalék, 1.278 szavazat)

23:55

Az SZDSZ csalódottan vette tudomásul a választási eredményeket, amelyek következtében a demokratikus közép, a konzervatív-liberális összefogás nem nyerte el a választók öt százalékának támogatását - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke vasárnap késő este az MTI-nek a párt budapesti székházában.

Ez szerinte az SZDSZ, az MDF, de az ország szempontjából is szomorú fejlemény, mert "az egyetlen racionális programmal bíró pártszövetség nem tudott bekerülni a parlamentbe".

Hozzátette: sajnos a Jobbik, igazolva előzetes félelmeiket, megerősödve került ki ebből a választásból.

Retkes Attila szerint az SZDSZ sorait rendezni kell. Leltárt kell készíteni  mindarról, amit az elmúlt évekbe tettünk és mindarról, amit tennünk kell - jelentette ki.

Annak kapcsán, hogy az új Országgyűlésben nincs liberális erő, azt mondta, szerintük a liberális értékek meg fognak erősödni, de ebben a pillanatban felelőtlenség lenne meghatározni, hogy ennek a liberális eszmerendszernek ki és milyen formában lesz a következőkben a letéteményese.

Ez a leltár két hónapot is igénybe vehet, majd az után lehet nyilatkozni az SZDSZ sorsáról: "a rendszerváltás múzeumába kerül-e vagy pedig a harmadik évtizedében valamiféle megújulás felé indul el" - fogalmazott a pártelnök.

A területi listákra leadott szavazatok 98,9 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – FIDESZ-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépte át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt, az MDF 2,65 százalékot ért el. Az SZDSZ és az MDF megállapodásának értelmében Retkes Attila az MDF országos listáján a 6. helyet kapta, őt követte Ikvai-Szabó Imre. Szentkuthy Károly ugyanezen a listán a 15. helyet kapta. Az MDF fővárosi listáján szerepelt Skaliczki Andrea és Iván János.

23:51

Dávid Ibolya lemond az MDF elnöki posztjáról. A politikus ezt a 2010-es országgyűlési választások első fordulója eredményének ismeretében jelentette be a nyilvánosságnak vasárnap késő este.

Dávid Ibolya azt mondta, "súlyos vereségnek" tartja az MDF által elért eredményt, amelyet a pártját az elmúlt időszakban ért támadásoknak tulajdonított.

Mint fogalmazott: az elmúlt két hónapban nem beszélhettek programjukról, nem vidéki utakra jártak, hanem beadványokat írtak.

Arról is beszélt, hogy csalódottak; nem csak az objektív körülmények miatt érték el ezt az eredményt, hanem ők is hibát követtek el. "Én magam a saját felelősségemet is elismerem" - mondta, majd bejelentette lemondását.

Dávid Ibolya úgy fogalmazott: a választási eredmény mindig a győztest igazolja, az MDF ezért gratulál a választási győztesnek. A választás éjszakája akkor is a győztest igazolja, ha egy-két év múlva az élet nem ezt fogja tenni - tette hozzá.

Pénz, média nélkül ennyit tudott a Magyar Demokrata Fórum teljesíteni - közölte.

Dávid Ibolya búcsúzóul a győztesektől mértéktartást és visszafogottságot kért, az MDF tagoknak pedig megköszönte a munkájukat.

Amikor arról beszélt, hogy a veszteseknek azt üzeni, ma sírni kell, elcsuklott a hangja.

Véleménye szerint a holnapi nap az elemzésé lesz, a holnapután pedig az újrakezdés időszaka.

A sajtótájékoztató végén Dávid Ibolya egyetlen kérdésre sem kívánt válaszolni.

Dávid Ibolyán kívül a sajtótájékoztatóra felsorakozott még Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje, Herényi Károly elnökhelyettes, Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő, Debreczeni József képviselőjelölt, Pusztai Erzsébet pártigazgató, Karsai Péter elnökségi tag.

A tájékoztató végén az elnökség újból felment az emeletre, vasárnap már nem kívánnak nyilatkozni.

23:49

Úgy tűnik, a csoda bekövetkezett - jelentette ki a legfrissebb választási eredmények kapcsán Schiffer András vasárnap este a párt választási központjában.

Az LMP listavezetője - aki a párt vezérkarával közösen állt ki a sajtó elé - azt mondta, történelmet írtak, mert nemcsak a negyedik legnagyobb pártként bekerültek a parlamentbe, de felülmúlták a közvélemény-kutatók várakozásait.

A sajtótájékoztató némi csúszással kezdődött, mert túl sok fotós, operatőr, újságíró és szimpatizáns zsúfolódott össze a felállított színpad előtt. Utóbbiakat megkérték, hogy hagyják el a helyiséget, míg az elől álló fotósokat és újságírókat arra kérték,hogy guggoljanak le, hogy a hátul elhelyezett kamerák is láthassák az emelvény állókat.

Schiffer András úgy fogalmazott, amit az LMP elért, az reményt jelent az ország számára, hogy lehet tisztességgel politizálni. Hozzátette, hogy parlamentbe jutásukkal egy új generáció lépett be a politikába, hiszen ők voltak azok, akik a legfiatalabb jelölti gárdával vitték végig a kampányt.

Leszögezte, az Országgyűlésben olyan politikát akarnak megvalósítani, amely alapján van remény arra, hogy az ország kilábal abból a helyzetből, ahol a politika kizárólag a szekértáborok küzdelméről és a haszonszerzésről szólt.

Egyúttal köszönetet mondott a választóknak és aktivistáiknak, hogy pártjuk a semmiből indulva felkerült a politikai térképre és Magyarországon először egy ökopolitikai erő is bejutott a parlamentbe.

Kiemelte, hogy ez a teljesítmény annak fényében még nagyobb, hogy a legtöbb választókerületben olyan emberek dolgoztak a kampánystábjaikban, akiknek ez volt az első választási hadjáratuk.

Köszönetet mondott a párt kampánycsapatának is, mert - szavai szerint - hihetetlen munkát végeztek, hiszen "ilyen szerény infrastruktúrával és ilyen szerény anyagi forrással nagyon sokan minket egy százalék alá jósoltak".

Schiffer András beszédét a párt "Igen, lehet!" szlogenével zárta.

Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke a mandátumbecslésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, 15-20 fő között lesz az LMP frakciója, ami messze több, mint sokan gondolták. Hozzátette: a frakcióvezető személyéről még nincs döntés, de a pozíciókon nem fognak összeveszni.

Elsők között olyan törvénymódosítsásokat fognak beterjeszteni, amelyek a demokrácia intézményrendszerét erősítik és az emberek hitét visszaadják a demokráciába. Ehhez kapcsolódva Karácsony Gergely azt mondta, azok az emberek, akik még most is kint állnak, hogy leadják szavazatukat, ők példát mutatnak demokráciából.

23:48

Mesterházy Attila is köszöntötte a határon túli honfitársait. Nagyon komoly bátorság és elkötelezettség kellett ahhoz, hogy kitartsanak az MSZP mellet. Gratulál minden pártnak, amely bejutott a parlamentbe.
"A magyar választók leváltották az MSZP által támogatott kormányt. De arról is döntöttek, hogy az MSZP a legerősebb ellenzéki párt legyen.
Az MSZP a második legnagyobb erő a parlamentben, mivel ez a dilemma eldőlt, bárhol, bármikor várja Orbán Viktort egy miniszterelnöki vitára. Szeretném jelezni: tisztelt elnök úr, állok a rendelkezésére.
Az első forduló a kormányról szólt, a második az ellenzékről fog szólni. Akik azt akarják, hogy Orbán Viktornak ne legyen teljhatalma, arról fog szólni, hogy milyen erős lesz a demokratikus kontroll. Aki nem akart a fasisztákra vagy Orbán Viktorra szavazni, az a második fordulóban szavazzon az MSZP-re." Mesterházy beszédét éljen Magyarország, hajrá MSZP elköszönéssel fejezi be.

23:24

Valamennyi területi listát a Fidesz-KDNP nyerte meg a választás vasárnapi első fordulójában. Az MSZP két megyében szerzett több voksot, mint a Jobbik.

A Fidesz-KDNP négy területi listán - Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok - kevesebb szavazatot kapott, mint 50 százalék. A legkevesebb voksot - 45,71 százalék - Heves megyében szerezte a pártszövetség. Két megyében - Bács-Kiskun és Vas - a szavazatok több mint 60 százalékát kapta a Fidesz-KDNP. A legnagyobb arányban - 62,86 százalék - Vas megyében nyert.

Az MSZP Budapesten, valamint Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Baranya, Csongrád, Fejér, Győr és Veszprém megyében lett második. A többi területi lista második helyezettje a Jobbik.

A Lehet Más a Politika Budapesten szerepel a legjobban, 12,75 százalékkal harmadik lett a Jobbik előtt.

23:22

Vona Gábor: A Gyurcsány-Bajnai korszak utolsó napja olyan volt, mint az egész korszak: tragikus. A Jobbik soha nem látott, totális ellenszélben, egy év alatt megduplázta a szavazói számát.
Szerettük volna megelőzni az MSZP-t, de a Fidesz és az MSZP rágalomhadjárata ezt megakadályozta. Ennek ellenére úgy látom, hogy a magyar emberek 2/3a Jobbikos, csak még nem mindenki tud róla. Nem szabad hinni a rágalmaknak, amelyeket ellenfeleink az elszámoltatás miatti félelmükben ránk szórtak.
Ez a nap a történelemkönyvekbe a nemzeti oldal számára a nemzeti áttörés napjaként fog bevonulni. De mit is jeent ez az áttörés, melyet ma elértünk? A Jobbik áttörésével végképp véget ért az elmúlt húsz év. Az MDF-et és az SZDSZ-t, a közélet két torzszülöttjét eltakarítottuk.

23:17

Orbán Viktor: Magyarország legyőzte a reménytelenséget, Magyarország nagy dolgokra képes. Magyarország polgárai megmutatták: ismét jó magyarnak lenni. Mutassuk meg magunknak és a világnak, hogy nem egyszeri fellángolás történt. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy 2010 is bevonuljon a magyar történelem nagy dátumai közé. Életem legnagyobb feladata előtt álok. De azt is tudom, hogy ez a feladat megoldható. De ehhez szükségem lesz minden magyar emberre. Tudom, hogy mi magyarok nem a meghátrálás emberei vagyunk.

23:14

Orbán Viktor beszéde elején a határon túli magyarokat is köszöntötte. "Ez a győzelem nem a Fideszé, ez a győzelem önöké és Magyarországé. A magyar választópolgárok ezen a napon elkezdtek írni egy mondatot, egy történelmi mondatot, mint 1956-ban, vagy 1990-ben".

23:10

Dávid Ibolya: ez súlyos vereség, és ezt beismerem, pénz, média nélkül az MDF ennyit tudott teljesíteni, csalódotak vagyunk. Mi is hibát követtünk el, én ebben elismerem a sajár felelősségemet, és lemondok az MDF elnöki posztjáról.

23:08

Sólyom László: ekkora bizalom sok mindenre kötelezi a győztest.

22:54

Szijjártó Péter szerint meg kell vizsgálni, miként fordulhatott elő, hogy emberek órákon keresztül álltak sorban a választás első fordulóján. A Fidesz szóvivője vasárnap éjjel a Vörösmarty téri választási központjukban nyilatkozott televízióknak.

A Fidesz szóvivője arra a felvetésre, hogy Budai Bernadett MSZP-szóvivő azt nyilatkozta, okkal lehet tartani attól, hogy szervezett módon a jobboldal érdekében történt az egyes szavazókörökben a több órás várakozás, sorban állás, úgy reagált: nem tudom, hogy szervezett-e bárki, bármit, de meg kell köszönni mindenkinek, hogy an magyar demokrácia mai állapotában élt alkotmányos jogával.

22:40

Az MSZP azt javasolja, hogy a parlament vizsgálja újra a választási törvénynek azt a módosítását, amelyet az Alkotmánybíróság írt elő és amelynek során a kétharmados többség Salamon László (KDNP) javaslatát magáévá tette - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap este.

A pártelnök hozzátette: annak megvizsgálását javasolják, hogy mi vezetett jónéhány körzetben a szavazás ilyen elhúzódásához.

Lendvai Ildikó azt firtatta: fölmerülhet-e a gyanú, hogy "a választás utolsó óráiban Kubatov-szavazók jelentek meg a szavazófülkéknél, máshonnan megjelent szavazók". Szerinte meg kell vizsgálni, hogy történt-e a törvénymódosítással való visszaélés. Hangsúlyozta: az MSZP igényli az átgondolást és követeli a vizsgálatot.

22:36

A területi listákra leadott szavazatok 98,9 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – FIDESZ-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépi át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt.


1. FIDESZ-KDNP (52,77 százalék, 2.659.974 szavazat)

2. MSZP (19,29 százalék, 972.119 szavazat)

3. Jobbik (16,71 százalék, 842.306 szavazat)

4. LMP (7,42 százalék, 373.957 szavazat)

5. MDF (2,65 százalék, 133.712 szavazat)

6. CM (0,90 százalék, 45.161 szavazat)

7. MUNKÁSPÁRT (0,11 százalék, 5.537 szavazat)

8. MSZDP (0,08 százalék, 4.031 szavazat)

9. ÖP (0,05 százalék, 2.645 szavazat)

10. MIÉP (0,03 százalék, 1.264 szavazat)

A leadott szavazatok 99,01 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma az Országos Választási Bizottság adatai szerint.


1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 87, területi lista: 87, összesen: 174, a parlamenti mandátumok aránya: 53,37 százalék.

2. MSZP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 28, összesen: 28, a parlamenti mandátumok aránya: 7,25 százalék.

3. Jobbik: egyéni választókerület: 0, területi lista: 26, összesen: 26, a parlamenti mandátumok aránya: 6,74 százalék.

4. LMP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 5, összesen: 5, a parlamenti mandátumok aránya: 1,30 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 87, területi lista: 146, összesen: 233, a parlamenti mandátumok aránya: 60,36 százalék.

A 386 fős Országgyűlésben a választások első fordulója után a betöltött képviselői helyek száma 233, a betöltetlen mandátumok száma 153.

22:30

Meglehet a kétharmados parlamenti többsége a Fidesz-KDNP pártszövetségnek a közvélemény-kutatók hétvégi felmérése szerint.

Az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójában a Fidesz-KDNP a közvélemény-kutatóknál 54-57 százalékos támogatottságot ért el a területi listákon. Az MSZP-t a választók 19-20 százaléka támogatta, míg a Jobbikot 15-17 százalék. Bekerülhet a parlamentbe az LMP is, miután az előrejelzések szerint 5-6 százaléknyi voksot szerzett. Az MDF viszont nem lépi át a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, mert csak 3 százalékos eredményt ért el.

A Medián az RTL Klub megbízásából készített felmérése szerint a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 55 százalékát kapta meg. Az MSZP-re a választók 19, a Jobbikra 17 százalékuk szavazott. Az LMP is bekerül az Országgyűlésbe 6 százalékos támogatottsággal, míg az MDF 2 százalékos eredményével kiesik.

A Medián mandátumbecslése szerint a Fidesz-KDNP 270, az MSZP 55, a Jobbik 49, az LMP 12 képviselői helyet szerezhet. A kétharmados többséghez 258 mandátum szükséges.

A Századvég Alapítvány szerint, szűken, de meglesz a Fidesz-KDNP kétharmados többsége az új Országgyűlésben. A Duna Televízió és a MTV megbízásából szombaton készült kutatás szerint a Fidesz-KDNP a szavazatok 56, az MSZP 19, a Jobbik 15, az LMP pedig 5 százalékára számíthat. Ennek alapján a Fidesz-KDNP 260 képviselői helyet szerezhet - ez kettővel több, mint amennyi a kétharmados parlamenti többséghez szükséges. A kutatás szerint az MSZP 66, a Jobbik 47, az LMP 13 fős frakciót alakíthat. A Századvég felmérése szerint a választók nem juttatják be a parlamentbe az MDF-et és az SZDSZ-t, így ez a két rendszerváltó párt kiesik az Országgyűlésből.

A Szonda Ipsos - a Magyar Televízió megrendelése alapján készített - becslése szerint várhatóan négypárti parlament alakul. A területi listákon a Fidesz-KDNP-nek valószínűleg 57, az MSZP-nek 19, a Jobbiknak 15, az LMP-nek 5,5 százalékos eredménye lesz. Az MDF a várható 3 százalékos eredménnyel nem jut be a parlamentbe.

A Nézőpont is négypárti parlamentre számít: a Fidesz-KDNP 54, az MSZP 20, a Jobbik 17, az LMP 6 százalékot érhet el.

A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és a Progresszív Intézet elemzője szerint az MSZP-nek és az LMP-nek kedvezhet a vártnál magasabb választási részvétel. A Nézőpont Intézet munkatársa úgy véli: a kis pártok járhatnak jól.

Filippov Gábor, a Progresszív Intézet munkatársa az MTI-nek azt mondta: az előre borítékolható eredmény, azaz a Fidesz győzelme, és az ellenzéki párt stratégiájából következő, alacsony intenzitású kampány arra engedett következtetni, hogy "a választók nem élik meg élénk érzelmekkel a választások tétjét", erre azonban részben rácáfolt a részvételi arány.

Szerinte könnyen elképzelhető, hogy a nem várt szavazók elsősorban a "hontalan liberálisok" táborából érkeztek. "Megfigyelhettük, hogyan növekedett a kampány hajrájában az LMP ismertségével egyenes arányban a párt népszerűsége" - mondta.

A politológus szerint az is lehetséges, hogy a választás előtti napokban nyilvánosságra került Kubatov-beszéd az utolsó lökés volt az alulmotivált baloldali szavazók egy részének, akik így korábbi szándékuk ellenére elmentek szavazni. A Progresszív Intézet elemzője úgy véli, valószínűleg a Jobbik fog rosszul járni a részvételi adatok alakulásával.

A viszonylag magas szavazási hajlandóság Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint is az MSZP-nek kedvezhet, az pedig, hogy Budapesten az országosnál átlagnál is magasabb a választási részvétel, az LMP-t segítheti.

Závecz Tibor az MTI-nek rámutatott, hogy az LMP támogatottsága az utóbbi hetekben folyamatosan nőtt, a párt potenciális támogatóinak fele azonban korábban nem ígérte biztosra a részvételét. Mint mondta, a magas részvételi arány bizakodásra adhat okot az LMP számára. A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója is annak a véleményének adott hangot, hogy az országosan 65 százalék körüli eredmény feltehetően a Jobbik esélyét rontja.

Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője ezzel szemben azt hangsúlyozta az MTI-nek: miközben a késő délutáni adatok szerint a részvétel egyre inkább megközelítették a 2006-ban tapasztaltat, Budapesten egy százalékkal nagyobb volt az eltérés a két adat között, mint országosan, azaz a fővárosban kora estig nem voltak annyira aktívak a választók, mint négy éve.

A vártnál magasabb részvétel Szomszéd Orsolya szerint azon kis pártoknak kedvezhet, amelyek nem rendelkeznek masszív szavazótáborral.

22:26

A Facebook közösségi portálon is sokan csoportokba szerveződve kommentálják, hogy még késő este is sokan sorban állnak azokon a szavazókörökben, ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat.

A Facebookon néhány óra alatt már több mint ötszázan léptek már be az "OVB elnök mondjon le!" csoportba.

Ennél is népszerűbb az "Előbb lesz ennek a csoportnak 10000 tagja, mint választási eredmény!" elnevezésű csoport. Nem sokkal 10 óra után már a csoport át is lépte a tízezres "létszámot", már több mint 13 ezer tagja van.

A közösségi oldalon többen a sorban állásról is fényképeket töltöttek fel, vagy "kiposztolták", hogy hányan vannak még előttük a sorban.

A Facebook magyar felhasználóinak száma márciusban lépte át az egymilliót.

22:19

Vasárnap este nem sokkal tíz óra után együtt érkezett meg Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt a párt budapesti, Szilágyi Erzsébet fasori székházába.

A pártelnök a rá várakozó újságíróknak nem nyilatkozott, arra hivatkozva, hogy kampánycsend van.

A sajtó munkatársai továbbra is a székház nagytermében és az MDF sajtóosztályának szobájában várakoznak.

A párt vezetése a sajtótól elkülönülve, a székház emeletén várja az eredményeket.

22:02

Hétfő hajnal 3 óráig tarthat a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében igazolással történő voksolás a helyi választási bizottság egyik munkatársa szerint, aki az MTI tudósítójának vasárnap este fél tízkor azt mondta: még több százan várnak a voksolásra.

Duday Miklós az MTI tudósítójának úgy fogalmazott: ha csak egy szavazó egy percet vesz igénybe, akkor is még legalább öt órán keresztül tarthat a szavazás. Ezért valószínűleg hajnali három óra előtt nem biztos, hogy be tudják fejezni munkájukat.

Este 7 órakor zárták le a több száz méter hosszan kígyózó sorokat, majd sorszámot osztottak ki az igazolással szavazni kívánók között, és összesen 712 ember kapott pecséttel ellátott sorszámot. Időközben a szavazásra várakozó embereket a Bocskai úton lévő általános iskola egyik szárnyán beengedték, hogy az épület folyosóin keresztül a hűvös idő elől elzárva juthassanak a szavazófülkéig. Főként fiatalok várakoznak, hogy élhessenek állampolgári jogukkal. Vízzel, pogácsával kínálják őket.

A már kiosztott sorszámmal rendelkezők többsége közeli boltokban és gyorsétkezdékben vásárolt magának élelmiszert, illetve üdítőt, majd visszatérve ismét beálltak a sorba, de a szavazás szemmel láthatóan lassan zajlik. A még nyitva lévő szavazóköröknél újságírók, műholdas televíziós közvetítőkocsik, fotósok, operatőrök forgatnak folyamatosan.

A fővárosban a legtöbben, 2823-an a XI. kerületben kívántak igazolással szavazni. A főváros több pontján, így a VII., a XIV. és a XIII. kerületben is még hosszú sorok kígyóznak, hogy a választók leadhassák voksaikat.

21:50

Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökhelyettese szerint a törvényhozó hibája miatt kellett a kampánycsendet meghosszabbítani vasárnap este; politológusok szerint a választás lebonyolítóinak számolniuk kellett volna a rendkívüli helyzettel; a Fidesz alelnöke szerint az OVB és az OVI tagjainak le kell mondaniuk.

A választás első fordulója előtt több mint 66 ezer ember kérte, hogy igazolással a lakóhelyétől távol szavazhasson. Vasárnap este országszerte több szavazókörben még sokan várakoztak, hogy leadhassák voksaikat az országgyűlési választások első fordulójában, holott a szavazóköröknek 19 órakor be kellett volna zárniuk. A fővárosban néhány szavazókörnél még több százan várnak. A várakozás összefügg azzal, hogy 2007-ben megváltozott az igazolással szavazás szabályozása.

Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese a testület vasárnap esti ülésén kijelentette: jó döntés volt a kampánycsend meghosszabbítása, de az OVB "kicsit későn döntött" az ügyben. Hozzátette: ami történt, a törvényhozó hibája, és nem az OVB-é vagy az Országos Választási Irodáé (OVI).

Közölte: az OVB helyes döntést hozott, amikor délután úgy határozott, hogy biztosítani kell a szavazást 19 órakor sorban állóknak is, és akkor hoztak volna rossz döntést, ha azt mondták volna, hogy 19 órakor, a törvényt szó szerint értelmezve, be kell zárni a szavazóköröket akkor is, "ha az utcán százak maradtak volna".

Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a kormány az Alkotmánybíróság kérésére készítette el a választási törvény módosítását 2006-ban, annak érdekében hogy egyértelműbbé váljanak az igazolással, nem a lakóhelyükön szavazókra vonatkozó szabályok. A kormány 2007-ben nyújtotta be a törvénymódosítást, a parlament pedig egyhangú döntéssel fogadta el azt. Ennek értelmében minden választókerületben egy szavazókört jelöltek ki az igazolással szavazók részére. Korábban az igazolással rendelkezők a kiválasztott választókerületen belül bárhol szavazhattak.

Szigeti Péter, az OVB elnöke szerint az igazolással szavazás körül kialakult helyzet újabb anomália, amit a jogalkotónak nem sikerült rendeznie. Közölte: 18 óra 50 perckor döntöttek a kérdésben.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke lemondásra szólította fel az OVI és az OVB vezetőit és nem pártok által delegált tagjait a választások után. A politikus azon véleményének adott hangot, hogy az OVB túllépte a hatáskörét és egyben megsértette a választási törvényt azáltal, hogy meghosszabbította a kampánycsendet, és azzal, hogy este 19 órakor nem záratták le azokat az épületeket, ahol a szavazókörök helyet kaptak. Hozzátette: a történtekért az önkormányzati minisztert is felelősség terheli.

Az MSZP reméli, hogy nem a központilag szervezett jobboldali szavazók miatt várakozik az egész ország az országgyűlési választások eredményére. Budai Bernadett szóvivő emlékeztetett arra: az MSZP az utolsó héten többször is aggályokat fogalmazott meg az igazolással nem a lakhelyükön szavazók megnövekedett száma miatt.

Az MDF reméli, hogy az OVB választ tud adni arra, országszerte több szavazókörben miért nem tudták leadni voksukat az állampolgárok 19 óráig - mondta Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke. Hozzátette: az MDF nem kezdeményez vizsgálatot az ügyben, de reméli, hogy az OVB választ tud adni arra, ami történt.

Lövétei István alkotmányjogász szerint hibázott az OVB, amikor több órával meghosszabbította a hét órakor lejáró kampánycsendet, mert a testület ezzel egy kis problémából nagyot csinált. Szerinte elképzelhetetlen, hogy akár közvélemény-kutatási adatok, akár pártvezetői nyilatkozatok, akár előzetes eredmények miatt a szavazókörök előtt sorban állók eredeti szándékukat megváltoztatva másik pártra szavaztak volna, mint tervezték.

Török Gábor politológus szerint, ami a kampánycsend meghosszabbítása ügyében történik, a politikai rendszer lejáratására alkalmas. Szerinte politikai és szakmai következménye kell legyen annak, hogy az OVB csak 19:15-kor jelentette be, meghosszabbítják a kampánycsendet, akkor, amikor már minden médium közölte az előzetes közvélemény-kutatási eredményeket. Az OVB-nek már reggel hétkor tudnia kellett, hogy egyes választókörzetekben másfél óráig állnak sorba a voksuk leadására váró választópolgárok, tehát tizenkét órája volt arra, hogy mérlegelje ezt a helyzetet.

21:38

Az Országos Választási Iroda egyelőre nem közöl adatokat az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának adatairól, így az a rendhagyó helyzet állt elő, hogy a pártok - a szavazatszámláló bizottságokba delegált tagjaikon keresztül - már ismerik a voksolás részeredményeit, míg a nagyközönség nem.

Az Országos Választási Bizottság nem sokkal vasárnap este 7 óra előtt úgy döntött, fenntartja a kampánycsendet, amíg valamennyi szavazókörben nem fejeződik be a voksolás.

A választáson jelöltet, illetve listát állító pártok a választások tisztaságáról saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg közvetlenül a szavazatszámláló bizottságokban. A törvény éppen azért biztosít lehetőséget a delegálásra, mert a bizottságok így széles körű társadalmi ellenőrzés keretében végezhetik a voksok számolását, és állapíthatják meg a szavazóköri eredményeket.

Az Országos Választási Iroda adatai szerint összesen közel 30 ezer pártdelegált vesz részt a választási bizottságok munkájában.

Ez tehát azt jelenti, hogy a pártok delegáltjai folyamatosan "lejelentik" saját pártjuknak a szavazatszámláló bizottságuk "részeredményeit".

21:17

Lemondásra szólította fel az Országos Választási Iroda (OVI) és az Országos Választási Bizottság (OVB) vezetőit és nem pártok által delegált tagjait a választások után Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a cívisvárosban tartott vasárnap esti rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A politikus azon véleményének adott hangot, hogy az OVB túllépte a hatáskörét és egyben megsértette a választási törvényt azáltal, hogy meghosszabbította a kampánycsendet, és azzal, hogy este 19 órakor nem záratták le azokat az épületeket, ahol a szavazókörök helyet kaptak.

Hozzátette: a történtekért az önkormányzati minisztert is felelősség terheli.

21:14

Közvélemény-kutató cégek vezetői szerint számolniuk kellett volna rendkívüli helyzettel az országgyűlési választás lebonyolítóinak, a kialakult helyzettel kapcsolatban vizsgálatra van szükség a felelősség megállapítására, de mindez nem kérdőjelezi meg a választási eredményeket.

"Rendkívüli helyzet van, de ez semmiképp sem kérdőjelezi meg a választási eredményeket"" - közölte Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója a HírTV választási műsorában azzal összefüggésben, hogy több szavazókör előtt még hosszú sorok álltak vasárnap este 19 óra után; olyan helyeken, ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat.

Mint hozzátette, egy "középszintű rendezvényszervező cég" is tudja, hogy tartalékkal kell rendelkezni és rendkívüli helyzettel számolni kell. "Egy rendezvényszervező cég jobban meg tudta volna csinálni" - mondta.

Arra a kérdésre, állhat-e szándékosság a történtek hátterében, Mráz Ágoston Sámuel azt mondta: alapos vizsgálatra van szükség a jogi, a technikai és a politikai felelősség megállapítására. Utóbbiról szólva megjegyezte: sejthető, hogy ez az Országos Választási Bizottságot terheli.

Manchin Róbert, az Európai Gallup Intézet elnöke úgy fogalmazott, hogy a választások lebonyolítására kijelölt szervezet "nincs a helyzet magaslatán".

Így "nem tudunk jóízűen örülni a választásoknak" - tette hozzá.

20:59

Török Gábor politológus szerint ami a kampánycsend meghosszabbítása ügyében történik, a politikai rendszer lejáratására alkalmas.

A politológus az m1 televízióban vasárnap este arról is beszélt: politikai és szakmai következménye kell legyen annak, hogy az OVB csak 19:15-kor jelentette be, meghosszabbítják a kampánycsendet, akkor, amikor már minden médium közölte az előzetes közvélemény-kutatási eredményeket. Az OVB-nek már reggel hétkor tudnia kellett, hogy egyes választókörzetekben másfél óráig állnak sorba a voksuk leadására váró választópolgárok, tehát tizenkét órája volt arra, hogy mérlegelje ezt a helyzetet - mutatott rá.

20:45

Még hét helyszínen, Budapest négy szavazókörében, Szegeden, Debrecenben és Pécsett nem fejeződött be a szavazás - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság ülésén vasárnap este.

Virág Rudolf tájékoztatása szerint Győrben - ahol szintén elhúzódott a szavazás - már bezárták az igazolással voksolóknak kijelölt szavazókört.

20:36

Meghosszabbította a kampánycsendet az Országos Választási Bizottság (OVB), mert több szavazókör előtt még hosszú sorok álltak vasárnap este 19 óra után; azon helyek egy részéről van szó, ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat.

Egy-másfél órával kitolódik a kampánycsend - jelentette be Szigeti Péter, az OVB elnöke az Országos Választási Központban vasárnap este negyed 8-kor kezdődött rendkívüli sajtótájékoztatóján, amikor több ilyen adat nyilvánosságot látott.

Szigeti Péter közölte: ez azt is jelenti, hogy jóval magasabb feldolgozottság mellett érkeznek meg az első tájékoztató adatok a szavazókörökből. Az OVB elnöke elmondta: több szavazókörben - ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat - az igazolással szavazók nagy száma miatt elhúzódik a szavazás.

Felidézte: az OVB délutáni állásfoglalása értelmében a sorban álló jogosultaknak is biztosítani kell, hogy élhessenek a szavazati jogukkal. Ennek következményeként a kampánycsend intézménye kitolódik. Az Országos Választási Iroda nem kezdte el 19 órakor az adatok közlését, azzal meg kell várni, amíg az érintett szavazókörökben befejeződik a szavazás - mondta.

Kérdésre közölte: korai még arról beszélni, hogy ezért ki a felelős. Szigeti Péter hozzátette: az átjelentkezések kérése nagyságrendekkel nem volt nagyobb, mint négy évvel ezelőtt.

Arra a felvetésre, hogy több televízió és internetes portál hét órakor elkezdte közölni az előzetes adatokat, Szigeti Péter azt válaszolta, "azért tartották hét óra tizenöt perckor, azaz 15 perc késéssel ezt a sajtótájékoztatót, bejelentést, hogy ezt ne tegyék".

Csak Budapesten tizenhét kerületben nem tudtak urnát zárni 19 órakor, több helyen is órákig eltarthat még a szavazás. A XI. kerületben például 19 órakor még mintegy nyolcszázan várakoztak arra, hogy leadhassák szavazatukat. Csak ide 2823-an jelentkeztek be igazolással szavazásra, míg a szavazókör választópolgárainak nem éri el az ezret. Tóth Zoltán választási szakértő szerint a XI. kerületben akár éjjel kettőig is eltarthat a szavazás.

Miskolcon, Debrecenben és Győrött is még sorok álltak 19 óra után.

Kéri László politológus az ATV műsorában vasárnap este azt mondta, hogy a kampánycsend meghosszabbítása ellentétes a törvény szellemével. Mint mondta, az országban több televízió választási műsoraiból milliók várják a választási híreket, és ők nem tudnak információhoz jutni amiatt, hogy néhány száz szavazó még hét óra után is sorban állt a szavazóhelyiségek előtt. Vagyis "néhány száz ember joga áll szemben ötmillióéval" - mondta Kéri László.

A Szabadság Kör alkotmányjogásza szerint az OVB-nek nem lett volna jogköre meghosszabbítani a kampánycsendet. Gulyás Gergely - aki Fidesz-KDNP-s képviselőjelölt is egyben - az MTI-nek elmondta, a kampánycsend intézményét a választási eljárásról szóló törvény szabályozza, és kimondja, hogy a kampánycsend a szavazást megelőző nap nulla órától a voksolás befejezéséig tart. A befejezés időpontját is rögzíti a jogszabály: eszerint 19 óráig tart a szavazás.

20:24

A Szabadság Kör alkotmányjogásza szerint az Országos Választási Bizottságnak (OVB) nem lett volna jogköre meghosszabbítani a kampánycsendet.

Gulyás Gergely - aki Fidesz-KDNP-s képviselőjelölt is egyben - az MTI-nek vasárnap este elmondta: a kampánycsend intézményét a választási eljárásról szóló törvény szabályozza, és kimondja, hogy a kampánycsend a szavazást megelőző nap nulla órától a voksolás befejezéséig tart. A befejezés időpontját is rögzíti a jogszabály: eszerint 19 óráig tart a szavazás.

Az alkotmányjogász ez alapján kijelentette: az OVB-nek nincs jogköre meghosszabbítani a kampánycsendet.

Rámutatott: a törvény azt is kimondja, hogy aki a választóhelyiségben vagy annak előterében tartózkodik, szavazhat, ha hét órakor ott van, ez a körülmény azonban semmilyen összefüggésben sincs a kampánycsenddel.

A kampánycsend-meghosszabbítás az OVB "pártosságának és alkalmatlanságának a bizonyítéka", mert törvényt ír felül - vélekedett.

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke vasárnap este negyed nyolckor jelentette be, hogy a kampánycsendet meghosszabbítják, egészen addig, amíg a szavazás be nem fejeződik.

20:22

A kampánycsend meghosszabbítása ellentétes a törvény szellemével - jelentette ki Kéri László politológus az ATV műsorában vasárnap este.

Mint mondta, az országban több televízió választási műsoraiból milliók várják a választási híreket, és ők nem tudnak információhoz jutni amiatt, hogy néhány száz szavazó még hét óra után is sorban állt a szavazóhelyiségek előtt. Vagyis "néhány száz ember joga áll szemben ötmillióéval" - mondta Kéri László.

Megjegyezte, hogy az idei választás emiatt marad majd emlékezetes.

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke vasárnap este negyed nyolckor jelentette be, hogy a kampánycsendet meghosszabbítják, egészen a szavazás befejezéséig.

20:20

Az MSZP egyelőre nem nyilatkozik, várja, hogy véget érjen a kampánycsend - mondta Nyakó István szóvivő az MTI-nek vasárnap este.

Hangsúlyozta: az MSZP betartja a kampánycsendre vonatkozó szabályokat.

Az MSZP Jókai utcai székházában "elvétve" látni politikust, az MSZP vezetői az épület felsőbb emeletein vannak, ahova nem mehetnek fel az újságírók.

Este fél nyolc körül az első emeleti sajtóteremben megjelent Szekeres Imre elnökhelyettes, aki beszédbe elegyedett az újságírókkal. Néhány perc elteltével jelezte, hogy mivel kampánycsend van, annak feloldásáig kéri, az általa elmondottakat senki ne tudósítsa.

Az eredetileg tervezett 19 órai urnazárás után tartott volna az MSZP sajtótájékoztatót, Lendvai Ildikó pártelnök le is jött a sajtóterembe, de a televízióban éppen akkor jelentették be a kampánycsend meghosszabbítását, ezért nem nyilatkozott.

Az újságírók közt szintén megjelent Nyakó István és Szigetvári Viktor kampányfőnök, de nyilatkozni egyikük sem akart.

19:55

Az LMP örül annak, hogy a vártnál magasabb a választási részvétel, mert ez jót tesz a demokráciának - mondta vasárnap a párt szóvivője az MTI-nek.

Jávor Benedek egyúttal szomorúnak nevezte, hogy miközben hetekkel korábban lehetett tudni, hogy milyen tömegben jelentkeztek át a választók más szavazókerületekbe, a választási szervek erre mégsem készültek fel.

19:50

Tizenhét fővárosi kerületben nem tudtak urnát zárni 19 órakor, több helyen is órákig eltarthat még a szavazás - mondta vasárnap este a Fővárosi Választási Bizottság szóvivője az MTI-nek.

A hosszú várakozás azokban a szavazókörökben alakult ki, ahol a lakóhelyüktől távol, igazolással szavazni akarók adhatták le voksukat. Minden fővárosi kerületben egy-egy ilyen szavazókör van. Este 7-ig csupán a XII., a XV., a XVI., a XX., a XXI. és a XXIII. kerületben zárhatták az urnákat, a többi 17 kerületben a lakóhelyüktől távol lévők szavazására kijelölt szavazókörökben tovább folyik a szavazás - közölte Agócsné Darai Terézia.

A XI. kerületben 19 órakor még mintegy nyolcszázan várakoztak arra, hogy leadhassák szavazatukat, és a VIII. kerületben is mintegy félezren - tette hozzá a Fővárosi Választási Bizottság szóvivője.

19:40

Egyre több szimpatizáns érkezik a főváros V. kerületében található Vörösmarty térre, ahol a Fidesz egy irodaházban rendezte be kampányközpontját a választások első fordulójának éjszakájára vasárnap.

Az MTI tudósítói a helyszínen azt látták, hogy folyamatosan érkeznek a szimpatizánsok a térre, ahol söröspadokat állítottak fel és könnyűzenei koncertek szórakoztatják a vendégeket.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Fidesz vezető politikusai közül valaki a tér sarkában felállított színpadon felszólal-e majd az éjszaka folyamán.

A Fidesz a Vörösmarty téren az üvegpalota egy részét bérelte ki a választások első fordulójának éjszakájára.   

Az üvegpalota első emeletét a sajtótájékoztatók megtartásához rendezték be, a második szinten pedig a sajtóközpontot alakították ki.

19:30

Autóval üldözték, s megpróbálták leszorítani azokat a jobbikos aktivistákat, akik videóra vettek több olyan buszt, melyek Vásárosnaményba szállítottak romákat szavazni - közölte Gyüre Csaba, a Jobbik képviselőjelöltje vasárnap sajtótájékoztatón Nyíregyházán. Az ügyben a rendőrség közúti veszélyeztetés megalapozott gyanújával indított eljárást.

A Jobbik politikusának állítása szerint Heves megyéből szervezett formában, több busszal szállítottak romákat szavazni Vásárosnaményba, s ezt a párt aktivistái videofelvételen rögzítettek. Ezt követően a járművüket egy másik autó megpróbálta leszorítani a 41-es főútról, az autóban ülő jobbikosok telefonon keresztül értesítették a rendőröket, akik megállították az üldöző autót - közölte a képviselőjelölt.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: vasárnap egy férfi telefonos bejelentést tett a rendőrségre, hogy a 41-es úton Vásárosnamény közelében autóval üldözik, és megpróbálták leszorítani a főútról.

Az azonnali rendőri intézkedések eredményeként Baktalórántháza közelében megtalálták a bejelentésben szereplő járművet, vezetőjét előállították - ismertette a százados, hozzátéve, hogy az ügyben közúti veszélyeztetés megalapozott gyanújával indult eljárás.

Gyüre Csaba a tájékoztatón elmondta még, hogy tapasztalatuk szerint Gávavencsellőn és Tiszabercelen is szervezetten szállították a romákat szavazni, utóbbi helyszínen még csomagokat osztogattak. Hozzátette: Ibrányban egy férfi az utcán bántalmazta a párt egyik aktivistáját, amiért az videofelvételeket készített. Az ügyben garázdaság megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség.

A képviselőjelölt közlése szerint a párt mindkét esetben megtette feljelentését, emellett beadványt is benyújtanak a területi választási bizottsághoz.

19:27

Egy-másfél órával kitolódik a kampánycsend, addig exitpoll-eredményeket sem lehet közzétenni - jelentette be Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke az Országos Választási Központban vasárnap este negyed 8-kor kezdődött rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Szigeti Péter közölte: ez azt is jelenti, hogy jóval magasabb feldolgozottság mellett érkeznek meg az első tájékoztató adatok a szavazókörökből.

19:26

A Századvég Alapítvány nagymintás közvélemény-kutatása a Duna Televízió megbízásából

A Fidesz-KDNP 57, az MSZP 19, a Jobbik 15, az LMP 5 és fél százalékos eredménnyel kerül be a következő Országgyűlésbe a Szonda Ipsos becslése szerint.

Az intézet a Magyar Televízió megrendelésére készítette el kutatását a választás előtti csütörtökön és szombaton, kétezer fő személyes megkérdezésével. Az adatokat az MTV választási műsorában ismertették.

A Szonda Ipsos kutatása szerint 3 százalékos eredményével az MDF nem jut be a parlamentbe.

19:18

A Századvég Alapítvány nagymintás közvélemény-kutatása a Duna Televízió megbízásából

Szűken bár, de meglesz a Fidesz kétharmada az új Országgyűlésben; két rendszerváltó párt – az MDF és az SZDSZ – nem jut be a parlamentbe. Ezek a főbb megállapításai a Századvég Alapítvány nagymintás felmérésének, amelyet a Duna Televízió megbízásából készített 2010. április 10-én, szombaton, háromezer fő megkérdezésével.

Jelentősen átalakul a parlamenti patkó a mostani országgyűlési választások után – ezt vetíti előre a Századvég Alapítvány friss felmérése. A legtöbb képviselőt – szám szerint 260-at – a Fidesz-KDNP küldhet az Országgyűlésbe. Ezzel szűken bár, de meglesz az ellenzéki pártszövetség kétharmados többsége.

A kutatás szerint erősorrendben az MSZP-frakció lesz a második, 66 fővel.
A Jobbik 47 mandátumot tudhat magáénak. A Lehet Más a Politika (LMP), amely éppen eléri az öt százalékos parlamentbe kerülési küszöböt, 13 parlamenti széket foglalhat el.

A Századvég felmérése szerint a választók nem juttatják be az új összetételű parlamentbe az MDF-et és az SZDSZ-t, így ez a két rendszerváltó párt kiesik az Országgyűlésből.

A választásokon biztos részvételt ígérő és pártot is választó szavazók körében szombaton is a Fidesz-KDNP volt a legtámogatottabb politikai erő, 56 százalékkal. Ugyanebben a körben az MSZP-t a választók 19, a Jobbikot 15, az LMP-t 5, az MDF-et pedig a polgárok 4 százaléka támogatta. A többi párt összesen 1 százalékot ért el ebben a választói csoportban.

A különböző korosztályokban meglehetősen egyenletes a Fidesz-KDNP támogatottsága, néhány százalékkal alacsonyabb csak a 18-29 évesek körében.

Az MSZP-t jobbára a 40-60+ korosztály támogatja. A Jobbikot inkább a 18-49 év közöttiek preferálják, ahogy az LMP szavazói is zömmel e korcsoportból kerülnek ki.

A lakóhely szerinti csoportosításban látható, hogy a Fidesz-KDNP-t leginkább a községek és városok lakói választják előszeretettel; némileg kevesebb támogatójuk van a fővárosban és a megyei jogú városokban, ám az eltérés nem túl jelentős.     

Az MSZP-t inkább a városi lakosság választaná. A Jobbik preferenciái egyenletesen oszlanak el a különböző településtípusok között, az LMP Budapesten a legerősebb.

Az iskolai végzettség szerinti támogatottságból az látszik, hogy a győzelemre esélyes pártszövetség, a Fidesz-KDNP viszonylag egyformán népszerű valamennyi csoportban. Hasonlóan egyenletes eloszlást mutat az MSZP-is.

A Jobbikot leginkább a szakmunkások és az érettségivel rendelkezők favorizálják. Az LMP-t ugyanakkor főként az érettségizettek és a diplomások szeretnék az Országgyűlésben látni.

(MTI, TASR, SITA, Új Szó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?