A magyar minisztériumokban lecsavarják a fűtést

Budapest |

<p>Az MTI által megkérdezett minisztériumok a működéshez szükséges legalacsonyabb szintre - az egészségügyi határérték minimumának számító 20-22 Celsius-fokra - csökkentették az épületek fűtését, miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök energiatakarékosságra szólította fel a tárcákat.</p>

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban (KHEM) a 20-22 Celsius-fokos határértékre csökkentették a fűtést, a használaton kívüli nagy termekben pedig ki is kapcsolták a radiátorokat.

A Pénzügyminisztériumban pénteken a szokásosnál korábban, délután kettő órakor fejeződik be a munkanap, ami után egész hétvégére 18 Celsius fokra csökkentik a minisztérium és a tárca alá tartozó összes intézmény - egyebek mellett az APEH - épületeinek belső hőmérsékletét - mondta Pichler Ferenc, a minisztérium sajtófőnöke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy "ésszerűen" kell bánni a hőmérsékletszabályozással, hiszen a helyiségek felfűtése többlet energiába is kerülhet a falak túlzott kihűlése esetén.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) is igyekszik példát mutatni a lakosságnak, ezért már csütörtökön reggel döntöttek a fűtés- és melegvíz-korlátozásról - mondta Olt Boglárka, a minisztérium sajtófőnöke. A zöldtárca csütörtöktől az öt kazánból csak négyet üzemeltet, a fűtéshez használt meleg víz hőmérsékletét pedig 54 Celsius fokról 20 Celsius fokra csökkentik, így 2 Celsius fokkal csökken az épület egyébként szokásos 22 Celsius fokos átlaghőmérséklete - fejtette ki.

Hozzátette: a KvVM további takarékossági intézkedései keretében teljesen elzárták a fűtést és a folyó meleg vizet a épület konyháiban és mosdóiban, a többi helyiségben pedig éjszakára temperáló, 16 Celsius fokos beltéri hőmérsékletet eredményező teljesítményre állítják a kazánokat.

A minisztérium képviselője megjegyezte: amennyiben a lakossági felhasználók 1 Celsius fokkal csökkentik az otthoni hőmérsékletet, úgy országos szinten napi 1 millió köbméter gázt lehet megtakarítani. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?