A kötelező sorozás visszaállítása lenne a megoldás a menekültválságra?

Stockholm |

<p>A kötelező katonai és polgári sorozás visszaállítása kedvező változást hozna az európai migránsválság kezelésében - jelentette ki vasárnap a svéd külügyminiszter.</p>

 "Én azok közé tartozom, akik támogatják a sorozás modernizált és a nemek között egyenlőséget tevő, civil és katonai elemeket is tartalmazó változatát" - mondta egy védelmi konferencián Margot Wallström.

"Milyen hasznos lett volna, ha tavaly ősszel lettek volna polgári tartalékosaink, és behívhattuk volna őket, hogy támogassák a menekültügyi hivatal munkáját" - hangsúlyozta a svéd tárcavezető, hozzátéve, hogy a tartalékosok segítséget jelentenének a természeti katasztrófák idején is.

A 10 milliós Svédország tavaly nagyjából 160 ezer menekültet fogadott be, a lakosság nagyságához viszonyítva a legtöbbet Európában. A svéd hatóságoknak komoly nehézséget jelentett a migránsáradat kezelése.

Svédország 2010-ben törölte el a kötelező sorozásos katonai szolgálatot, de a közvélemény-kutatásokból kiderül, hogy a lakosság többsége támogatná az intézmény visszaállítását. A hadsereg korábban már közölte, hogy katonahiánnyal küzd egy olyan időszakban, amikor a közeli Oroszországgal is feszült a viszony a Krím félsziget bekebelezése és az ukrán válság nyomán.

Stefan Löfven svéd és Juha Sipilä finn miniszterelnök a két ország több újságjában vasárnap megjelent közös cikkben azt írta, hogy Stockholmnak és Helsinkinek szorosabban együtt kell működnie az olyan fenyegetések miatt, mint amit például Oroszország jelent. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a NATO-tagság nem szerepel a tervek között. "Finnország és Svédország nem tagja egyetlen katonai szövetségnek sem. Úgy gondoljuk, hogy ez a politika jól szolgál minket" - mutatott rá a két vezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?